Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

átlát szándékán, és ezért mondja rókának. Mindez csak következtetés és találgatás. Jézus mindenesetre megüzeni, hogy neki előre meghatározott terve van, és ennek megfelelően, Heródes szándékától függetlenül rövidesen elhagyja Galileát. Megnyugtatja: nem kerülhet arra sor, hogy az ő fennhatósága alatt, Galileában haljon meg, mert „lehetetlen, hogy egy próféta Jeruzsálemen kívül pusztuljon el". Minek alapján mondja ki Jézus ezt a lehetetlenséget? Nem ismerünk olyan próféciát, amely ezt közvetlenül igazolná. Magyarázatát kapja a megelőző „kell" szóban, amely azt jelenti, hogy Isten tervében van így (9,21). Az Izráelnek adott isteni ígéretek erősen Jeruzsálemhez fűződnek. Onnan támad világosság az utolsó időkben (Ézs 2,2—5; 60,lkk; 62,lkk). Jézuson ennek az ígéretnek kell teljesednie, és ezért lehetetlen, hogy ne menjen Jeruzsálembe. Ott kell meghalnia, hogy onnan támadjon új világosság keresztje és üres sírja felől. Eljön az az idő! 34—35. A Jeruzsálembe készülő Jézusnak nem a saját sorsa, hanem Jeruzsálem jövője fáj. Nem a maga mentése, hanem figyelmeztetés és újabb hívogatás van abban, hogy mindent megtett és megtesz Jeruzsálemért. Az anyamadár gondosságával igyekezett megnyerni őket Isten ügyének. Magatartásuk következménye, hogy „elhagyatik a házuk". A ház itt a templomot jelenti, és a szenvedő szerkezet mögött Isten áll. Miattuk hagyja el Isten a templomát, mert nem hallgattak Jézusra. Amikor Lukács ezeket a sorokat leírja, már visszafelé tekint Jeruzsálem tragédiájára, a templom pusztulására 70ben. A történetírás kutatja és leírja azokat az előzményeket, amelyek a zsidó háborúhoz vezettek. A szálak sokfelé vezetnek. Az őskeresztyénség abban látta a tragédia okát, hogy nem hallgattak Jézusra. Az őskeresztyének Jézustól azt tanulták, hogy Isten ügyéért nem lehet fegyverrel harcolni, hanem a gyűlölködést szeretettel kell legyőzni, és ezért a zsidókeresztyén gyülekezet az ostrom előtt elhagyta Jeruzsálemet. De azért sem ők, sem az őskeresztyénség, sem Lukács nem mondott ki ítéletet a zsidóság fölött. Ezt is Jézustól tanulták! Mert Jézus szava nem váddal, hanem reménységgel végződik: eljön az idő, amikor Izráel is dicsőíti Istent Jézusért, és a 230