Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

mint már az evangéliumban sokszor, hogy Isten különös szeretettel fordul a megvetettek, megalázottak felé. Ez Jézus öröme. Mert Istennek ezt a szándékát látja érvényesülni munkája eredménytelenségében és eredményeiben. Elutasítják a bölcsek és értelmesek, a törvényt ismerő kegyesek, akik kegyességükre támaszkodnak Isten előtt, és sértve érzik magukat a bűnbocsánat evangéliumától. Örömmel fogadják az általuk megvetettek, akiknek reménysége az Isten kegyelme és öröme az, hogy Jézus közöttük van. Isten mindent „átadott" Jézusnak. Ez rabbinisztikus kifejezés. Az írástudók az atyáktól „átadott" hagyományt adják tovább. Jézus az Atyától származó egészen új „hagyományt" adja át: az Atya és a Fiú ismeretét. Istennek és Jézusnak a megismerése itt nem pusztán értelmi megismerést, vagy ismeretek közlését jelenti, hanem az ótestamentumi istenismeretnek megfelelően azt a szoros, személyes viszonyt, amelyből életújulás támad. Az Atya és a Fiú a szeretetnek ilyen szoros kapcsolatában van egymással, és ilyen szoros kapcsolatba kerül velük az is, akivel Jézus „megismerteti" önmagát. Jézus nem kevesebbet mond ezzel, mint azt, hogy Istent megismerni és szeretni egyedül általa lehet. Így tetszett Istennek. Ez nem predesztinációs döntést, eleveelrendelést jelent. Hanem azt, hogy Istennek tetszett egyrészt az, hogy csak Jézusban legyen megismerhető, másrészt az, hogy csak a „gyermekiek" ismerjék fel az egészen emberi Jézusban Isten atyai szeretetét. Főként pedig az „tetszett" Istennek, hogy nem maga határozza meg, hanem Jézusra bízza, kinek akarja megmutatni az Atya szeretetét. Jézus magasztalja Istent azért, hogy azokat vezeti hozzá, akik legjobban rászorulnak kegyelmére és szeretetére. Jézus szava ugyanakkor intelem azok számára, akik azt gondolják, hogy sokat tudnak Istenről. Istent ismerni Jézusban nem elméleti ismeret, hanem megmaradás a szeretetben (vö. 6,35. 36). Boldog szemtanúk 23—24. Jézus végül tanítványai felé fordul, és boldognak mondja őket azért, hogy szem- és fültanúi lehetnek az ő működésének. Királyok és próféták szerették volna látni és hallani, de nem látták és nem hallották. Jézus így foglalja össze 176