Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

III. Jézus Galileában

felé egy halottat, egyszülött fiát egy asszonynak, és ez özvegyvolt, és a városból meglehetős tömeg volt vele. (13) Amikor meglátta az asszonyt az Ür, megkönyörült rajta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!" (14) Odament, megérintette a koporsót, a vivők pedig megálltak, és így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!" (15) És felkelt a halott, és elkezdett beszélni, és odaadta anyjának. (16) Félelem fogott el mindenkit, és dicsérték Istent mondván: „Nagy próféta támadt köztünk!" és „Meglátogatta Isten a népét!" (17) Elterjedett ez a beszéd egész Júdeában őróla, és az egész környéken. Megkönyörült rajta 11—17. A naini ifjú feltámasztásáról csak Lukács evangéliuma szól. Külön forrásából meríti, és az előző történet mellé állítja, hogy még egyszer szemléltesse Jézus szavának erejét. Fokozás is van benne az előzőkhöz képest, mert itt Jézus szavának életet adó erejét mutatja be. Egyúttal előre is néz: előkészíti a Keresztelő János kérdésére adandó választ, amely halottak feltámasztásáról szól (7,22). Nain kis város volt, az előző történetben említett Kapernaumtól mintegy 35 kilométernyire délkeletre, Galilea déli határa közelében· Jézus másnapra érhetett oda, éppen amikor kivitték a halottat a város kapuján. A halott eltakarításában való részvétel érdemszerző cselekedetnek számított. De nemcsak ez, hanem a különlegesen gyászos eset is vonzotta a tömeget. A halált általánosságban összefüggésbe hozták a bűnnel, de nem igazolható az a feltevés, hogy ebben az esetben a férj és az egyetlen gyermek halála miatt őket és az asszonyt megbélyegzett bűnösöknek tekintették. Nemcsak a rabbik jelentékeny része, hanem maga Jézus is elutasítja a közvetlen következtetést a halálból a bűnre. Könyörülete egyszerűen annak az asszonynak szólt, aki elvesztette minden támaszát. Így válik a halott feltámasztása többszörös értelemben jellé. Jele az ő szava erejének: a halálnak is parancsol. Jele az ő emberségének: hatalmát arra használja, hogy könyörületesen segítsen a szenvedő emberen. Jele a messiási ígéretek teljesülésének is. Mert közhit volt az, hogy az utolsó időben feltámadnak a halottak. Ezért sejti a jelenlevő sokaság Jézusban a megígért prófétát. Erre azért is gondolhatnak, mert hasonló történeteket tudhattak Illésről és 128