Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
III. Jézus Galileában
súlyos bünt elkövetni. Jézus ezt meg is tette. Ha azonban megtörtént a gyógyulás is, akkor a bűnbocsánat kijelentése sem lehet az ő esetében istenkáromlás, hiszen az olyan főbenjáró bűnösöknek, mint az istenkáromló, nem ad Isten gyógyító erőt. így éleződik ki az a kérdés, hogy sikerül-e Jézusnak ezek után is a gyógyítás. Különös dolgok 25—26. Jézus szavára a beteg talpraáll, sőt visszanyeri teljes erejét: maga viszi ágyát. Ebből a farizeusoknak és írástudóknak saját feltételeik alapján logikusan azt a következtetést kellett volna levonniuk, hogy Jézusnak van hatalma bűnöket megbocsátani. Még nem is tesznek lépéseket Jézus ellen, hanem magukon kívül voltak, ahogyan Lukács mondja. Dicsérték is Istent, félelem is szállta meg őket, mert amit láttak és hallottak, az csodálatos, különös és megszokott gondolatmenetükhöz képest ellentmondásos volt. Dönteni még nem tudtak, de világossá vált, hogy Jézus és a zsidóság vezetői között az ellentét a keresztyénség döntő üzenetén, a bűnbocsánat kérdésén robban ki. Jézus azért jött, hogy ezt a feltétel nélküli bűnbocsánatot adja, és az egyház is azért van, hogy ezt a bűnbocsánatot hirdesse. Ugyanakkor azonban az is tanulságos ebben a történetben, hogy amikor ennyire kiemeli a bűnbocsánat evangéliumának páratlan jelentőségét, akkor mégis melléje állítja a gyógyítást is. Egymás mellé kerül a bűnbocsánat evangéliuma és a szeretet szolgálata. Jézus mindkettőt elvégzi, és a maga részéről nem felel arra a kérdésre, hogy melyik nagyobb és nehezebb. Nyilván a bűnbocsánat. Mégis elvégzi a szeretet szolgálatát is, mert ebben az esetben ez tette hitelessé a bűnbocsánat hirdetését. Egyházától is mindkettőt elvárja. 9. JÉZUS LÉVI HÄZÄBAN 5,27—39. (27) Ezután kiment, és megfigyelt egy vámszedőt, név szerint Lévit, amint a vámszedő helyen ült. 1 Ezt mondta neki: „Kövess engem!" (28) És otthagyva mindenét, felkelt és követte. 98