Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

A könyvtekercs 36:1—52

5:5kk). A király továbbra is a trónon ül és dicsekedhetik azzal, hogy egy őrült prófétának a látomásait és fenyegetéseit elégette palotájában. Viszont sem a tekercs elégetése, sem az elfogatási parancs nem járt eredménnyel. Isten igéjét emberi kéz nem tudja megsemmisíteni (27. v.). Jeremiás azt az isteni parancsot kapja, hogy pótolja az elégetett tekercset egy másikkal (28. v.). Jójákím király gúnyos eljárásáért azonban meglakol, mert Isten nem tűri, hogy ez az ember állandóan megszentségtelenítse igéjét. Ezt bizonyítják Isten kijelentései a király tette miatt (29—31. v.). De mert Jeremiás még nem mutatkozhatik a nyilvánosság előtt, azért ez az ige még nem juthat a király tudomására. Tartalmilag azzal fenyegeti meg Jójákímot, ami a fián Jójákínon már be is teljesedett, aki valóban az utolsó dávidi sarj volt a királyi trónon (vö. 22:29k). Isten ítélete nemcsak a dávidi királyi házat éri utol, amelynek a régi ígéret szerint (2Sám 7) az üdvösség hordozójának kellett volna lennie, hanem magát a királyt is személyesen. Már 22:18k-ban csúfos véget jósolt a próféta a királynak. Most ezt az isteni ítéletet írásba is foglalja. 2Kir 24:6 szerint Jójákímon nem teljesedett be életében szó szerint az ítélet, de lehetséges, hogy Nebúkadreccar utólag kihányatta Jójákím tetemét a sírból. A záró versből (32. v.) megtudjuk, hogy a könyvtekercsben még sok más hasonló tartalmú igét is beleírtak. Az első tekercs tehát léhyegesen rövidebb volt, mint a második. A második tekercset azonban már nem kellett felolvasni, hanem a késői nemzedékek számára kellett írásba foglalni. „Talán" azok majd okulnak belőle! Az így keletkezett könyvtekercs több mint két és fél ezer évig megmaradt. Ez is arról tanúskodik, hogy Isten igéjéről lehet ugyan egy darabig hallgatni, de elhallgatni és megsemmisíteni nem. 192-