Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Vigasztaló jövendölések Északizráelről 30:1—31:40

hoz (27—29. f) kapcsolja Báruk az Északizráelnek szóló jövendöléseket. A 2. verssel magának Jeremiásnak a szavai kezdődnek. A 4. vers megismétli a 2. verset, a 3. vers pedig röviden összefoglalja a két fejezetet, amiből következik, hogy a felszólítás a prófécia leírására (2) csak erre a két fejezetre vonatkozik. A 3. vers világosan utal arra, hogy nem a jelenben, hanem a jövőben beteljesedő próféciával van dolgunk és ebből könnyű következtetni a könyv céljára is: rögzíteni akarja a jövendöléseket a jövő számára, amikor majd hatékonyak lesznek, mert a jelennek még lehet konkrét támpontja azok megértésére (vö. Bertholet, Die Macht der Schrift). Tartalmilag abban foglalja össze Isten tettét, hogy „most fordulat" következik be. Júda nevének az említése a 3. és 4. versben későbbi toldaléknak látszik: Júdát is bele akarták vonni az ígéretekbe. Szerintem joggal tették ezt az Ótestámentom írói, hiszen Jeremiás is képviselte a nagy izráeli gondolatot a fordulat végén (vö. 30:8k, 31:1.23—30.31.38—40). A szabadulás (30:5—11). Isten népe fogságban van. Az üdvprófécia első témája tehát a helyzetnek megfelelően a megszabadulás a fogságból. Az első szakasz meglepetésre a félelem és ámulat ecsetelésével kezdődik, ami az idegen földre deportáltakat elfogja, amikor a világtörténelmi fordulat bekövetkezik. Jajkiáltást hall a próféta,, félelemtől eltorzult arcokat lát (6), senki sem tudja, mi következik most és a legrosszabbra is fel kell az embereknek készülniük. A holnap bizonytalansága a férfiakat is páni félelemmel tölti el: nyögve teszik kezüket a csípőjükre, mint a szülési fájdalomban levő asszonyok. Mivel a foglyok hazatérése csak úgy lesz lehetséges, hogy teljesen meg kell változnia a nemzetközi helyzetnek (11.16), Jákobnak (Északizráelnek) is végig kell szenvednie ezeket az időket és nem várhatja be valahol elrejtőzve az események végét. Neki is át kell élnie azt a nagy napot, melyhez nincsen fogható és amelyen minden reménység elveszettnek látszik egyelőre. De ahogyan a végső időkben az üdvösség eljöttét „a messiási fájdalmak" fokozott nyomorúsága előzi meg, ugyanúgy lesz ebben az esetben is. Megmenekül ugyan Isten népe azon a napon, de csak úgy, hogy nyomorúságban tapasztalja meg a szabadulást (7. v.). Nem az utolsó időkről van tehát 140-