Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. II. 25:15–52:34 (Budapest, 1969)

Vigasztaló jövendölések Északizráelről 30:1—31:40

17 Azután behegesztem sebeidet és kigyógyítlak zúzódásodból, — így szól az ÜR, hiszen kitaszítottnak hívtak téged, Sión, akivel senki sem törődik. 1" 1 18 így szól az ÜR: Megfordítom Jákób sátrának a sorsát, 1 6 és irgalmazok lakóhelyeinek, a város újraépül a maga halmán, 17 a tornyos ház jogos helyén. 19 Magasztaló ének hangzik belőlük és mulatozók hangja. Megsokasítom őket, nem fogynak el, becsültekké teszem őket, nem lesznek lekicsinyeltek. 20 Fiai olyanok lesznek, mint hajdan, gyülekezete szilárdan áll majd előttem. De meglátogatom összes nyomorgató ját! 21 Belőle támad a Felséges, uralkodója belőle kerül ki. 1 8 Közelembe engedem s ő közeledik hozzám, mert ki tenné rá az életét, hogy közeledjék hozzám, — így szól az ÜR! 22 A népemmé lesztek, 1 9 én pedig Istenetek leszek. 23 íme, az ÜR forgószele mint lángoló harag tör ki és rohanó szélvész kavarog a bűnösök feje fölött. 24 Nem fordul vissza az ŰR haragja, míg meg nem cselekedte és meg nem valósította szíve szándékait. Az utolsó napokban értitek meg ezt. 2 0 132-

Next

/
Thumbnails
Contents