Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata. I. 1–25:14 (Budapest, 1965)
A hamis próféták ellen 23:9—25:14
Jeremiás egész eddigi szolgálatának a főbb pontjait és kifejti az engedetlen népnek, hogy a most bekövetkező isteni ítélet eddigi próféciáinak a szomorú igazolását jelenti. A világtörténelemnek ezt az óráját Isten idejének tekinti a próféta, amikor újból meg kell szólalnia (2). 23 esztendőn át szakadatlanul népét szolgálta Isten prófétájaként, hiszen éppen azt a rosszat akarta elhárítani népéről, amelyről prófétai szolgálatának első órájától fogva tudott és prófétált. Rendkívül jellemző, hogy milyen szempontból foglalja most össze Jeremiás egész prófétai szolgálatának a lényegét és értelmét. Ügy látja, hogy bűnbánatra szólította föl újra meg újra a gyülekezetet, hogy megtérjen rossz útjáról az Istenhez és éljen örökké azon a földön, amelyet Istentől kapott. Benne látja tehát magát abban a nagy üdvtörténeti vonalban, amelynek lényege, hogy Isten drámai küzdelmet folytat a bűn ellen a bűnös emberért és ebben a drámai harcban Isten emberei, szolgái, a próféták a bűnbánatra és megtérésre, tehát az életre hívás szolgálatát végzik egészen Jézus Krisztusig. „De ti nem hallgattatok reám!" (7). Saját bűneivel érdemelte ki a nép a maga sorsát, ezért most Isten maga hozza el Északról a régen megjövendölt ellenséget, hogy végrehajtsa a gyülekezeten Isten ítéletét (8). Nebukadreccar hadserege felvonult, hogy „hadiátok" alá helyezzék az országot és egész lakosságát. Az a herem (hadiátok alá helyezni az országot, tehát minden élőlényt kiirtani, minden mást elégetni és földjét fölszántani, majd utána sóval behinteni), amit a honfoglalás idején a választott nép alkalmazott a kanaáni őslakosságon, most magát Isten népét sújtja (9). A békének és életnek minden igazi jelét megszünteti az országban: Halálos csend üli meg az országot. Megszűnik minden életjel. A mindennapi élet annyira megszokott hangjai: Kora reggel a kézimalom zaja, a vőlegény és menny asszony vidám hangja, és este nem világít a mécses a lakásotokban. Rommá és borzadállyá lesz az egész ország, a lakosság pedig Bábel királyának a rabszolgájává. A mostani nemzedékből senki sem éri meg a szabadulást, hiszen a fogság 70 esztendeig fog tartani (27:7-ben arról szól Jeremiás, hogy a babilóniai uralom három nemzedéken át fog tartani). Feltétlenül emlékeztet a száműzöttek sorsa a pusztai nemzedéknek a sor258.