Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

A megpróbáltak vétkei 4,4-12

Ez a szakasz felépítésében hasonlít 2,6 —16-hoz. Először Jzráel vétkéről szól (4—5), azután arról, hogy az ÚR hiába próbálja megváltoztatni a nép gondolkodását és magatartását (6 — 11), végül előre jelzi, hogy a számadás elkerülhetetlen (12). Valószínű, hogy itt is három különböző alkalommal elhangzott prófécia került egymás mellé. Nem tudjuk, mennyi része volt ebben az elrendezésben magának a prófétának. Lehet, hogy ez is azoknak a műve, akik továbbadták Ámósz próféciáit a későbbi nemzedékeknek. így szeretitek 4—5. Ügy hangzik ez a prófécia, mint a szokásos ünneprehívás amellyel a papok szokták felszólítani a népet: jöjjetek, mutassatok be áldozatot, véresáldozatot, hálaáldozatot, hozzatok ajándékot, tizedet, önkéntes áldozatot! (vö. Zsolt 96,8; 100,2.4). Mégis, néhány közbevetett szóval, rövid megjegyzéssel paródiájává lesz az ún. „papi tórá"-nak. Nem azért, mint ahogyan egyesek vélik, mert Ámosz nem tarja helyesnek, hogy Rételben, Gilgálban, vagy másutt, több szentélyben tartanak istentiszteleteket, nem pedig az egyetlen igazi kultuszi helyen, a templomban, Jeruzsálemben. A közbevetett megjegyzések más irányba mutatnak. A gúnyos hangú prófécia először is Izráel kettős életét támadja: eljárnak a szent helyek istentiszteleteire, elviszik oda az áldozati ajándékokat, ugyanakkor tele van az életük vétekkel. Ámósz ugyanazt az egyetlen szót ismétli kezdettől fogva a szomszéd népekről és Izráelről szólva: vétek, vétkeznek. Állandóan visszatérő gondolat ez: az életük, a magatartásuk vétkes, másoknak, embertársaiknak ártanak. De persze azért aktív részesei a gyülekezeti kultuszi életnek. Van azonban egy másik értelme is ennek a próféciának, és ez továbbviszi az eddigi gondolatokat: jöjjetek csak a szent helyekre, és itt folytassátok a vétkezést, sőt szaporítsátok vétkeiteket. Ez azt jelenti, hogy valamiképpen az istentiszteleteken is megvan a lehetőség a vétkezésre. Azok az áldozati istentiszteletek, amelyekre a próféta utal, mind közös lakomával jártak. Akik elhozták az áldozati ajándékokat, maguk is részesedtek belőlük. A próféta gúnyos megjegyzéséből kitűnik, hogy ők azt, amivel az URat kellett volna tisztelniük, a maguk élvezeteinek kielégítésére használták fel. 62