Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)
Bevezetés
kereskedők csalnak, és hogy az ország vezetői csak a maguk jólétével törődnek, élvezik a gazdagság adta kényelmet, és luxust, felelőtlenek, nem törődnek a nép nyomorúságával, és a kritikát nem tűrik el. Mivel Ámósz társadalomkritikája az uralkodó osztályok bűnének . kíméletlen leleplezése olyan prédikáció, amely elsősorban ennek a társadalmi rétegnek szól, világos, hogy bizonyos határokat nem lépett át. Az a gondolat, hogy az elnyomott osztály maga vehetné kezébe sorsának intézését, átvehetné az uralmat, egyszóval a forradalom gondolata távol áll Ámósztól. Azt világosan látja, hogy az uralkodó osztály politikája, a gazdagok magatartása tönkreteszi a népet és az ország romlását készíti elő. De az egész próféciájából csak arra következtethetünk, hogyha egyáltalán remélt valami javulást, akkor azt csak az ország vezetői, a gazdagok magatartásának és politikájának megjavulásától várta. Bizonyos, hogy a helyzet társadalmilag nem volt még elég érett a radikális lépésre és arra még maguk az elnyomottak sem gondoltak. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Ámósz társadalomkritikája egy olyan folyamatot indított el, amely jóval később ugyan, de radikális társadalmi változásokat tett szükségessé. Ámósz jelentősége ebben a folyamatban az, hogy felismerte, hogy az elnyomottakkal kell szolidaritást vállalnia és az ő szószólójukká kell lennie. 18