Muntag Andor: Ámósz próféta könyve (Budapest, 1978)

A kiutasítás 7,10-17

Az utókor mégis prófétának nevezte és nevezi Ámószt. Vele kezdődik azoknak a sora, akiket klasszikus értelemben nevezünk prófétának. Bár Ámósz tiltakozott a megnevezés ellen, éppen vele, az ő szolgálatának következtében, kezdett új értelmet nyerni a „próféta" megjelölés. A fogság előtt, a királyok korában élt izráeliek és júdaiak számára a prófétaság még egészen mást jelentett, mint a mai bibliaolvasó ember számára. Ha akkor prófétákról beszéltek, akkor elsősorban a hivatásos prófétákra gondoltak. Azok, akiket mi nevezünk prófétáknak, kortársaik szemében csak időnként jelentkező különleges személyek voltak. Talán nem minden célzatosság nélkül jegyezték fel az izráeli történetírók azt az adatot, hogy Áháb idejében négyszáz próféta egybehangzó véleményével szállt szembe az egvetlen Mikájehu, akinek végül be is teljesedett a próféciája (lKir 22,1-39). A babilóniai fogság idejétől kezdett megváltozni a régi szemlélet. Akkor már mindenki előtt nyilvánvalóvá lett, hogy az az ítélet, amelyet ők hirdettek, beteljesedett, de az az üdvösség, amelyről a hivatásos próféták prédikáltak, nem következett be. Ennek a helyzetnek az ismerete segít minket abban, hogy megértsük Ámósz válaszát. Egyúttal megértjük a tudósítás szándékát is: ha tiltakozott is Ámósz az ellen, hogy őt a próféták közé sorolják, mégis ő az igazi próféta. Még valami van, ami mellett éppen itt nem mehetünk el, ami azonban sajnos legtöbbször még a bibliaolvasó hívők figyelmét is elkerüli. Ámósz így mondja el Amacjának azt a szót, amellyel őt az ÜR elküldte, hogy prófétáljon: „Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek!" Ebben a mondatban benne van, hogy Izráel (az északi ország) népe az ÜR népe. Általános ma az a felfogás, hogy Salamon után Izráel elszakadt Júdától, attól kezdve Isten „igazi" népe Júdában élt. Kétségtelen, hogy a javarészt júdai történetírók ilyesféle véleménnyel írták meg a Királyok és a Krónikák könyvét. De észre kell vennünk az ilyen és hasonló prófétai korrekciót. Izráel is az Isten népe, és ennek egyik fontos jele az, hogy oda is küld prófétákat az ÜR. Ámósz kijelentése megfelel a látomásaiban hallottaknak (7,8; 8,2), és ezt a hangot szólaltatja meg olykor próféciáiban is (9,10.14). Az a tragédia, hogy Jeroboám, Amacjá, meg Izráel vezetői nem veszik észre ebben a velük törődő, sorsukért aggódó Isten szeretetét. Sőt, a próféta elnémításával, elűzésével eltaszítják maguktól ezt az Istent. A tudósítás a késői utódoknak 125