Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)
2. Főrész. Őrizzék meg tisztán az evangéliomot
11 viselni, bárki legyen is. Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek még? Hiszen akkor a kereszt botránya meg12 szűnt. Bárcsak ki is metszenék magukat azok, akik nyugtalanítanak titeket." 2 Az „én, Pál", a beszélőnek a régi pogány iratokban is előforduló hiteles, nyomatékos kiemelését jelenti. Pál máskor is használja (II. Kor. 10, 1.). Körülírással így fejezhetnénk ki gondolatát: Én, Pál, akit ismertek, aki hirdette néktek az evangéliomot, mint boldogító örömüzenetet, mondom néktek, hogy ez és ennek örök tartalma, a Krisztus,'nem használ néktek semmit, ha körülmetélkedtek, vagyis, ha a zsidóságba visszasüiyedtek. Ekkor hiábavaló lesz Krisztus örömüzenete, amelyet pedig olyan nagy örömmel fogadtatok. Balgaság azt gondolni, hogy a pogány embernek, ha keresztyén akar lenni, először körül kell metél:3 kednie, tehát zsidóvá lennie. De miért nem használ ekkor Krisztus? Mert a 3. v. bizonysága szerint a körülmetélt, tehát zsidó ember köteles az egész törvényt megtartani, már pedig fennebb már láttuk, hogy ez lehetetlen; a törvényt nem tudja betölteni, Krisztustól elfordult, és így üdvösségét veti el. Krisztus nem használhat az ilyennek, mert a törvényhez való fordulás által a saját erejébe 4 veti bizalmát, és nem Krisztusba. Tehát igenis elszakad Krisztustól az ilyen, és ezért kiesik a kegyelemből. Az igazságot csak a Lélek által a Krisztusba vetett 5 hit alapján nyerhetik el. Tehát a Lélek közvetítése által jutnak a Krisztusban való hithez, és ez esetben várhatják Istentől az igazságot. Szó van tehát kifejezetten arról, hogy a háromságos egy Istennek köszönhetik üdvösségre jutásukat. És, mivel a Lélek közlése egyben a ker. nagykorúságot is jelenti, ebből esnek ki, és megint kiskorúságba, gondnokság alá kerülnek, ha a törvényhez fordulnak. Figyelmet érdemel, hogy az igazságról itt mint jövendőben bekövetkezőről szól. Várjuk az igazság reménységét. Az igazság, mint eschatológiai igazság, az ítélet alkalmával. De 2, 16. és Róm. 3, 21. szerint a hívő már most is birtokában van. Jelen birtoklás és jövendő teljesség egymáshoz való viszonya megint a ker. élet belső titkaihoz tartozik. A ker. ember Luther szavaival élve igaz és bűnös egyszerre; de a Krisztusban való hit által a Lélek közvetítésével kapott kegyelmi igazság révén remélheti, hogy Krisztus ítélőszéke előtt majdan megállhat. >6 A 6. v. emlékezteti az olvasót, hogy Krisztusban, tehát a keresztyénségben nem lehet sem a körülmetélkedésre, sem ennek ellentétére hivatkozni. Meghaladott fokozatok ezek a keresztyénségben, amelyekre már csak mint elmúlt időkre lehet és szabad visszatekinteni, és pedig Isten iránti hálával, hogy onnét kiszabadította őket. Krisztusban csak a hit használ, vagyis segít el az igazságra. Nem az önmagunkra támaszkodás, hanem a Krisztusra való. Erről a hitről mondja, hogy az a szeretet által tevékeny. A hit tehát nem elméleti ismeret, vagy elismerés, nem is „vallás", hanem égi eredetű és az ember életében aktív cselekvő, a szeretet által tevékeny kegyelmi adomány. Azaz a hívő ember az életével mutatja meg, hogy van hite. A ker. élet a próbája a hit meglétének és erejének. Az a ker. élet, amelynek törvénye a szeretet. A szeretet által tevékeny hit. Az apostol e klasszikus kifejezését állandóan szem előtt kell tartanunk, mert ez óv meg bennünket olyan tévelygéstől, amely a hitet nem tartja elegendőnek, hanem követeli a cselekedetet, mint érdemszerzőt. A hit, mint hit már cselekszik, és pedig a szeretet által. Olyan hit, amely a szeretet által nem tevékeny, amely nem nyilvánul meg a ker. életfolytatásban, nem hit. így érthető meg Luther találó meghatározása a hitről: „Oh es ist ein lebendig, schäftig, tätig, mächtig Ding um den Glauben; dass unmöglich ist, dass ohne Unterlass sollte Guts wirken. Er fraget auch nicht, ob gute Werke zu thun sind, sondern ehe man fraget, hat er sie getan, und ist immer in Thun." Csak az evangéliom teljes félreértésével
