Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

38 intéző. Az egyik tehát az örökös életére, a másik vagyonára vigyáz. Ennek folytán felette állanak, ha mindjárt az örökös fiú mindennek ura. De ez a feljebbállásuk és a gyermek felett való rendelkezésük csak meghatározott ideig szólt, amit az atya rendelkezésileg jónak látott. Ez azonban nem a római jog világába visz bennünket, mert ott a nagykorúság egyetemlegesen volt szabályozva. Galáciában volt-e ez a gyakorlat, vagy az apostol csak általában elvi szempontból 3 szól a kérdésről, már nem állapítható meg. Nem is annyira a képen, mint inkább az értelmén van a hangsúly, amely a vallási téren úgy állapitható meg, hogy a gyám és sáfár a törvényt, a fiú az embert jelenti, az atya pedig az Istent. Isten tehát az embert egy időre gyámok és sáfárok alá helyezte, a törvény alá, és a fiúnak, az embernek engedelmeskednie kellett neki, mert óvta veszélytől és vigyázott javaira. Erre szükség is volt, hiszen a kiskorú még nem rendelkezik a kellő belátással. A többes első személybe az apostol ugyan magát is belefoglalja, de itt azért gondolhatunk a pogány eredetű galáciabeliekre is, amit az „e világ elemei" kifejezés is mutat. Ε szokatlan kifejezést a 9. v. úgy részletezi, hogy napoknak, hónapoknak, időszakoknak és éveknek megfigyelése. Ezzel pedig a pogányságban is találkozunk. Már pogányságuk idején is jellemezte ez életüket, és Pál attól is tart, hogy a keresztyénségből a zsidóságba való visszasülyedésük folytán ezeknek is újból a hatalmuk alá kerülnek. Tehát zsidók és pogányok egyaránt fenyegetve vannak általuk. A kifejezés jelenti a világot annak elemei szerint, de jelent továbbá természeti erőket, nevelési alapismereteket, és jelent asztrális vonatkozásban csillagokat, ezek szellemeit. Ε szerint a csillagok járása és képe határozza meg az emberiségnek és az egyes embernek sorsát, akinek nincsen hatalma arra, hogy szabaduljon tőlük. Ε fatalisztikus felfogásban tehát a sors, a fátum lép Isten helyébe. Ilyen csillagimádás volt a pogányoknál, de előfordult a zsidóknál is a régi asszir-babiloniai csillagimádás hatása alatt. Ennek alapján volt meg a jó vagy rossz napok között való különbségtevés, a napok között való válogatás még a zsidók között is (szombat, páska, újév...), a csillagok járásától függően. Saját korunkra utalva ma is fenyeget az, hogy a keresztyén ünnepek helyébe az egyes népeknek pogányságuk idejéből származó népi, helyesebben pogány ünnepeit tesszük a nemzeti vagy faji vallásokban. Ez ellen is felhasználható az apostol intése. Mind a zsidó, mind a pogány meggyőződhetett e gyakorlat helytelenségéről (I. Kor. 2, 6—8.; Kol. 2, 16—20.), és entiek folytán méginkább vágyódhatott a szabadulásra, amelyre Krisztus szabadítja meg az embert. Hogyan akarhatnak tehát a galáciabeliek megint visszasülyedni ide! (Az evangéliom elfogadására való hajlandóságot a Róm. 1, 1—2. f.-ben az egyetemes bűnösség gondolatával kapcsolatban fejti ki.) 4 Amikor azonban letelt az Isten által meghatározott idő, amikor eljött az idő teljessége, akkor megszűnt ezeknek uralma. Az idő teljessége, amikor az ember hosszú előkészítés után nagykorúvá vált, megérett az Istenfia evangéliomának elfogadására. Megérett és a hosszú nevelő iskola keserves tapasztalatai után hajlandó lett az Isten által mutatott szabadulási út elfogadására. Az idő teljessége magában foglalja azt a bibliai és ennek alapján keresztyén meggyőződést, hogy Krisztussal tényleg egyedülálló jelentőségű idő következett el, amelynél nagyobbat nem várhatunk; nevezetesen nem várhatunk az ember fejlődésében, kulturális, tudományos, vagy bármely más tekintetben való előrehaladásában. Töretlen fejlődés, mint láttuk, az idealizmusnak szép, de a valóságnak meg nem felelő ábrándképe, amellyel szemben ott van a bűn valósága, és ebből semmiféle emberi haladás sem menti ki az egyest, hanem csak egyedül az „idő teljességében" eljött Krisztus. Ekkor küldte el Isten az ő Fiát; elküldte, tehát már előbb megvolt, és ez bizonyítja korábbi létét, amint mondani szokták preexisztenciáját. A Fiú név tehát már ekkor megilleti az Atyával való legbelsőbb egység képiés