Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

1. Főrész.Az általa hirdetett evangélium védelme

31 amely a halál formai hasonlósága miatt eszébejut, az ilyen halálnemről mondja azt, hogy átkozott. Arról szó sem lehet, hogy Jézus bűnös; ellenkezőleg, épen azért, mert bűntelen, válthatott ki bennünket. II. Kor. 5, 21.-ből is ez tűnik ki: aki bűnt nem ismert, azt tette Isten bűnné éretünk, hogy őbenne Isten igazsága legyünk. És, amint itt a kifejezésnek, hogy bűnné lett értünk, nem az az értelme, hogy ő átkozott; a bűnnek, ill. átoknak következményét vette magára. Azt, hogy milyen nagy árat kellett Jézusnak fizetnie azért, hogy minket a törvény átka alól kiszabadíthasson, nevezetesen saját vérét, saját életét. Zsidó felfogás szerint épen ez, Krisztusnak, a Messiásnak halála volt a botránykő (I. Kor. 1, 23.) Itt a magyarázat helyett csak Isten útjainak csodálatosságára mutat rá. Olvasói igen jól tudták, hogy Krisztus nem azért halt meg, mert bűnös lett volna, és azt is igen jól tudták, hogy a törvény nem fogadja el egyszerűen másnak a helyettesítését az elkövetett bűnért való bünhődésnél. Az apostol Krisztus halálának váltságjelentöségét csak egy bizonyos szempontból nézi, a törvényhez való viszony szempontjából. A törvény áthágóját a törvény ítélete sújtja. Az ember egyetemlegesen a törvény áthágója. A törvény kárhoztató ítélete alá kellene kerülnie. A bűn zsoldja a halál. (Róm. 6, 23.) Üjabb özönvíz, vagy más egyetemes pusztulás volna e szerint jogosult. De nem válnak-e ekkor érvénytelenekké Istennek már az Ószövetségből ismert kegyelmes ígéretei? Lehet-e ekkor megváltásról beszélni? Így jutunk a helyettesítésnek nem a merev jogi értelmezéséhez, amelyről nem lehet szó, hanem a vallási értékeléséhez. A fejedelem képviseli a népet, a Megváltó az emberiséget. Ami rajta történt, az az emberiségen történt. A törvény többet nem követelhet. Krisztus halála egyaránt mutatja a bűn mélységét, de a kegyelem magasságát is; a veszendő ember nyomorúságát és Isten szeretetének végtelenségét. Krisztus halála a szabadulás egyetlen lehetősége, Isten bűnbocsánatának ország-világ előtt való kinyilvánítása, embermentő akaratának diadala. Nem a megsértett igazság áltai követelt jogi jóvátétel — ez nem is volna jogi értelemben lehetséges —, hanem a halálos veszedelemben levő ember megszabadításának egyetlen lehetséges, de egyben feltétlenül biztos módja. II. 19. 21. v.-ekben mondottakon felül itt még a következőkre mutathatunk rá: Krisztus halála döbbenti rá az embert a bűn végtelen komolyságára, és arra, hogy anélkül mi várna rá. Megmutatja igenis Isten végtelen szeretetét (Róm. 8, 32.), és ennek láttára az ember, aki eddig bűnének tudatában félt Istentől, most bizalommal fordul hozzá, hiszen úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örökéletet vegyen. (Ján. 3, 16.) És Krisztus halálában meglátván és megértvén azt, hogy Isten csakugyan meg akar bocsátani neki és meg is bocsát, ha megtér hozzá, háladatos és alázatos szívvel járul Isten elé, és az első ember, Ádám által bekövetkezett szakítás, a bűneset jóvátétele így következik be a második Ádám, Krisztus müve által. És ez nem egyszerűen az elvesztett paradicsom visszaszerzését jelenti, hanem ennél többet: Istennel Krisztusban és Krisztus által való boldog közösséget. 14 A két vers Krisztus halálának éltető jelentőségét zsidókra és pogányokra egyaránt kiterjeszti. Ábrahámban az egész világnak ígéri Isten az áldást; és ez Krisztusban valósul meg. így válik a hívő Izráel közvetítőjévé Isten kegyelmének és viszont, amiről Róm. 11, 25—26. szól, a megtért pogányok után és révéu Izráel is a maga egészében Krisztushoz fog fordulni, amiben egyúttal az apostol a földi fejlődés végét is látja. (Róm. 11, 15.) Ezt a Krisztusban való diadalt, amely az egész világra vonatkozik, a Lélek ígérete teszi számunkra bizonyossá, amelyet a galáciabeliek is elnyertek hit által.