Kiss Jenő: A megigazulás útja. Törvény vagy evangéliom. A Galáciai levél (Sopron, 1941)

Bevezetés

keseredett harcot kell vívnia a kiilönbözó oldalról jövő tévtanítókkal. Lényük teljes feltárása még· folyamatban van. De tudunk az emberi képességet és érde­met hangsúlyozó zsidó tévtanítók mellett a földi élet jelentőségét semmibe vevő pogány aszketikus, vagy a földi élet szabadosságát hirdető libertinista, a még a munkától is visszavonuló téves eschatológikus, valamint a görög-római eszme­világ felfogását átvevő hellenista jellegű tévtanitókról és tanokról. Hogy e külön­böző téves irányok nem lehettek úrrá a fiatal keresztyénség felett, az emberileg szólva, Pál apostol világos meglátásának, elvi határozottságának és több évtize­des, emberfeletti küzdelmes munkájának köszönhető. Mivel a Galáciai levélben is egy alapvetően fontos kérdésnek, a törvény és evangéliom egymáshoz való viszonyának a tisztázásáról van szó, szemben a téves zsidó felfogással, azért érthető a levélnek életteljes, sőt izgatott stílusa, amelyből kiérezhetjük az apostol szíve dobogását, az evangéliom tisztaságát min­den megalkuvás nélkül hirdető határozottságát, a hol fenyegető, sőt átkot mondó, hol kérő és biztató hangját. A levél épen ezért világos betekintést nyújt az apos­tolnak az evangéliomért emésztődő lelkivilágába. Jelentősége nemcsak történeti szempontból van meg, hanem elvi tekintetben is a jelen kor vallásos emberének és vallási ellentéteinek és harcainak helyes megítélése szempontjából. Az apostol már több, mint két évtizedes missziói munka után látja, hogy veszélyben forog egész eddigi munkája, magának az evangéliomnak örömüzenete., ezért felindult hangon, itt-ott szenvedélyesen, mindvégig rapszódikusan fordul a galáciabeliekhez, az evangéliom lényegét utolérhetetlen erővel, szemléletesen és mégis rövid, tömörséggel közlő hangon. Félti nemcsak a galáciabelieket, az evangéliomnak köztük való sikerét, hanem általában az evangéliom ügyét, hogy annak érdekében való fáradozása hiábavaló lehet, ezért egyedülálló határozott­sággal és bátorsággal foglalja írásba mindazt, amit hirdetett nékik, de mások­nak is, mint az evangéliom lényegét, hogy hiába ne fusson, vagy futott légyen. A 2. Korinthusi levél és a Philippi levél mellett e levél mutatja leginkább azt, hogy az apostol mennyire eggyé vált az általa hirdetett evangéliommal és milyen elszántan védi azt a meghamisítani akaró kompromisszumos törekvésekkel szem­ben. Ahol az evangéliom lényegéről van szó, ott az apostol nem engedhet és legyenek a másként gondolkodók kimondottan tévtanítók, vagy legyen magának az Ürnak apostola, Péter, sőt mégha mindjárt egy angyal az égből hirdetne mást, mint amit ő hirdetett, habozás nélkül fordul szembe és még átokmondásra is nyílik ajka, ezen a ponton nem lehet megalkuvásról szó. Az evangéliom üzenete tisztán és világosan hangozzék az anélkül veszendő emberiség számára. A levél gondolatmenete a következő: I. 1—5. az üdvözlő felirat. /. főrész: I. 6. — /V. 5.: Az általa hirdetett evangéliom lényege. Közelebbről: 1.6—9.: össze­foglaló bevezetés; átok legyen azon, aki azt el akarja ferdíteni, mégha mindjárt mennyei angyal tenné is. — I. 10 — II. 10.: Az evangéliomot nem emberektől, hanem Jézus Krisztus kijelentéséből vette. Közelebbről: I. 10—12.: Nem emberi tetszést keres, mert Krisztus szolgája. I. 13—17.: A nyert kinyilatkoztatás után nem Jeruzsálembe megy, hanem Arábiába. I. 18—24.: Első jeruzsálemi útja. II. 1—10.: Második jeruzsálemi útja, az apostoli konvent, és megegyezése a jeruzsálemi fő­apostolokkal. II. 11— IV. 5.: Az evangéliomnak tartalma. Az ember nem a tör­vény cselekedeteiből, hanem egyedül hit által igazul meg. Közelebbről II. 11—14.: Az antióchiai találkozás Péterrel. — II. 15—16.: az evangéliom lényege. II. 17—18.: A judaista ellenvetés visszautasítása. — II. 19—21.: A hit által való megigazulás boldog következménye. — III. 1—4.: Hogyan feledkezhettek meg a galáciabeliek arról, hogy miként lettek hívőkké. III. 5.: A Lélek elnyerésének módja. III. 6—9.: Az Írásra való utalás. Az igazság már az Ószövetség bizonysága szerint hitből való. III. 10—14.: és nem a törvényből való. Mi a törvény következménye? Tör-

Next

/
Thumbnails
Contents