Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

5, 1. 2. 3. 7. később a bizánci egyházban leginkább elterjedt s megtalálható az ó-latin fordításban is. Ennek a később általánosan használatba vett görög szövegnek, valamint a Vulgatának a nyomán ment át ez a szöveg a nyugati népek bibliafordításaiba s így köztük a magyar bibliába is. Elsőizben Tertullianusnál (de bapt. 5) mutatható ki ez a szöveg s ez arra mutat, hogy eredete legalább a 2. századba nyúlik vissza. Valószínűnek látszik, hogy eredetileg széljegyzet volt, mely azután belekerült a szövegbe. Mindenesetre olyasvalakitől származik, aki — ismerve a néphitet és a babonát — a 7. vers megjegyzése alapján és ennek kiszínezésével alkotta azt meg. A következő beteggyógyítás történetének a szövege több helyen bizonytalan és vitás. Vitás már az első vers szövege is, amennyiben egyes kéziratok szerint a szöveg nem általában, a zsidóknak valamiféle ünnepéről beszél (mint a fentebbi fordításban is), hanem az ünnepről, azaz egy bizonyos, meghatározott ünnepről. A kétféle szöveget a régi kéziratok nagyjából egyformán tanúsítják, úgyhogy bajos a kettő közül valamelyiket előnyben részesíteni. Már az ókori magyarázók is vitatkoztak a felől, hogy az evangélista vájjon melyik zsidó ünnepre gondol s ennek a találgatásnak a nyomát mutatják egyes kéziratok, amelyeknek szövege szerint a kovásztalan kenyerek ünnepéről (tehát húsvétról), mások szerint viszont a lombsátor, ünnepéről volna szó. Ez az utóbbi értelmezés jelentkezik talán azokban a szövegekben is, amelyek „az ünnep"-ről beszélnek. Az Ószövetség t. i. egyes helyeken a lombsátor ünnepét mondja röviden „az ünnep"-nek (pl. I. Kir. 8, 2; Nehem. 8, 14; Ez. 45, 25 stb.). Viszont, ha helyes az a feltevés, hogy az 5. fejezet helye eredetileg a jelenlegi 6. fejezet mögött volt, akkor nyilván húsvét ünnepéről van szó s érthető 6, 4 alapján az is, hogy miért nem jelöli meg az evangélista az ünnepet közelebbről, holott egyébként pontosan meg szokta nevezni az ünnepeket, melyek elbeszélésében előfordulnak. Ugyancsak több változata van a 2. vs. szövegének is, mely a következő csodatétel helyét írja le. A legjobban tanúsított szöveg szerint a „tó", pontosabban „vízmedence" (a görög szó olyan vízmedencére gondol, melyben fürdeni szoktak), a „Juh-kapu" közelében volt. A jeruzsálemi „Juh-kapu"-t már Nehem. 3, 1. 32; 12, 39 említi s az a város északi részében, talán a templomhegy északi oldalán volt. Ennek a közelében kell keresni az evangélista által említett vízmedencét. Ennek „héber" vagy helyesebben az akkori arám nyelvű neve a szövegben ismét bizonytalan. A kéziratok nagy r.észe „Betesdá"-nak mondja: ezanévanynyit jelent, mint „irgalmasság háza" s érthető volna, mivel a vízmedencének időszakos, pontosabban időközönként feltörő gyógyforrása volt. A régi kéziratok egy része azonban az európai fordítások révén nálunk is elterjedt Betesda helyett a „Béthzatha" nevet tanúsítja. Valószínűleg Béthzatha volt Jeruzsálem északi külvárosának a neve s lehet, hogy a vízmedence nevét a külvárostól nyerte. Lehet, hogy mindkét név nemcsak régi hagyományon alapul, hanem a hely ismeretéből is származik. Jeruzsálem északi külvárosában még a 4. században is ismertek egy kettős vízmedencét, melyet azonosítottak az itt szóbanforgó tóval. A vízmedencénél lévő oszlopcsarnokok feltűnő ötös száma is így lesz érthetővé: négy oszlopcsarnok körülvette a vízmedencéket, az egyik pedig a két vízmedence közt keresztben volt. Ezekben a csarnokokban nagyszámban tartózkodtak a különféle betegek és nyomorékok, „várva a víz megmozdulását", ahogyan a szöveg későbbi kiegészítése mondja. A víznek •82