Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

nem mértékkel adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút és mindent a kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem látja meg az életet, hanem az Isten haragja marad rajta. Jézus „ezután", t. i. a fentebbiekben elmondott jeruzsálemi tartózkodása után, tanítványaival vidékre ment és ott időzött. De ekkor is még Júdeában maradt és ott keresztelt. Mivel 4, 2 szerint maga Jézus nem, hanem csak tanítványai kereszteltek, azért ez a közlés is hasonló értelemben veendő. Talán úgy, mint később Péter (Csel. 10, 48) és Pál (I. Kor. 1, 17), Jézus is tanítványait bízta meg a kereszteléssel. Az a körülmény azonban, hogy Jézus is keresztelt, — amiről a szinoptikusok nem, csak a negyedik evangélista tesz említést, — egy új mozzanattal figyelmeztet arra, hogy Jézus isteni rendelésből származtatta János keresztségét és maga is igazolta János prófétai küldetését. Ennek kapcsán mondja el az evangélista János utolsó tanúbizonyságtételét Jézusról. Ez utóbbi lényeges tartalma szerint nem mond újat a régebbiekhez képest (v. ö. 1, 15; 1, 29 kk.; 1, 35 kk). Az evangélista azonban olyan szövegezést ad neki, — különösen a 31—36. vs.-ekben, — hogy abban a gyülekezet hite és bizonyságtétele is tükröződik. A Keresztelő tanúbizonyságtétele így lesz a gyülekezeté. János ekkor — mondja az evangélista — Énónban (görögösen Ainónban) Szálim közelében keresztelt, ahol sok víz volt. E két helység valószínűleg a Jordántól nyugatra, Skythopolistól délre volt. Ekkor — teszi hozzá az evangélista, — „Jánost még nem vetették volt tömlöcbe". Evvel a megjegyzéssel az evangélista nyilván helyreigazítja Márk 1, 14 közlését. Ebből t. i. azt lehet következtetni, hogy Jézus a maga igéjével, tanításával csak akkor lépett fel, amikor János már tömlöcben volt. Ezt a közlést igazítja helyre János, mikor hangsúlyozottan megállapítja, hogy Jézus is keresztelt akkor, amikor János Énónban, Szálim közelében keresztelt. A Keresztelő utolsó tanúbizonyságtételére az a körülmény ad okot és alkalmat, hogy „vita támadt János tanítványai és egy zsidó közt a tisztulás felől". A vitáról az evangélista nem tájékoztat, így bajos is következtetni arra, hogy vájjon mi volt annak közelebb a tárgya. A „tisztulás" kérdése vonatkozhatik a keresztségre — ebben az esetben nyilván a jánosi keresztség érvényéről volna szó, — de vonatkozhatik egyéb ószövetségi tisztulási szertartásokra is. A szöveg-összefüggésből arra kell gondolnunk, hogy ennek a vitának a hatása alatt intéznek a tanítványok kérdést Jánoshoz Jézusra vonatkozólag. Bennük a féltékenység dolgozik, mikor tudomásukra jut, hogy Jézus, aki felől a Keresztelő tanúbizonyságot tesz, ugyancsak keresztel és „mindenki őhozzá megy". Jánosból azonban hiányzik minden féltékenység. Teljesen Isten szolgálatában áll, küldetése így mentesül emberi indulatoktól és célkitűzésektől. „Semmit sem tehet magáévá az ember, csak ha kapja a mennyből" — azaz Istentől. — Jézus sem vonzhatná magához a sokaságot, ha nem Isten ajándékaként keresnék őt az emberek. Majd régebbi bizonyságtételére utal a Keresztelő, melyben a saját küldetését abban jelölte meg, hogy követként, isteni küldöttként jár Krisztus előtt, hogy annak készítse az utat (v. ö. 1, 23). Most ez a küldetés végéhez közeledik. A „vőlegény" — azaz a Messiás — mellett ott van a „menyasszony", — vagyis a messiási 35. 36. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 4* 67