Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Keresztelő János, Krisztus tanúja (1,19 — 51)

hetünk meg: „Isten báránya" (1, 29, 36), „mester" (1, 38), „Messiás" azaz „Krisztus" (1, 42), az, „akiről Mózes írt a törvényben és a •próféták" (1,46), „Isten Fia", (1, 34 és 50) „Izráel királya" (1,50), „Emberfia" (1, 52). Ezekhez járul még az „Isten választottja" név, ha tekintetbe vesszük 1, 34-ben egyes régi kéziratok szövegét. Ezek a megjelölések a legkülönbözőbb oldalakról szemléltetik Jézus messiás-voltát, ill. annak értelmét. Egyfelől azt tanúsítják, hogy az evangélista Jézus messiási méltóságát az ószövetségi ígéret irányvonalában szemléli. Jézus tehát abban az értelemben messiás, hogy róla tesznek tanúbizonyságot Mózes és a próféták: benne teljesedik be mindáz, amit Isten az ő népének a messiással kapcsolatban ígért. Az ígéret beteljesedésének az értelmében Jézus az „Isten báránya". Ez a név a szenvedő messiásra utal s így világosan elválasztja Jézust attól a messiási reménytől, mely az eljövendő szabadítót, mint „Dávid fiát", hatalmas királynak gondolta, aki a római iga lerázása után megalapítja az Izráel törzseit mind egybegyüjtő birodalmát. Hangsúlyozni kell, hogy nem ez a messiási reménység jelentkezik az „Izráel királya" névben sem. Mert az evangélista az „Izráel" névvel nem a saját népét, mint nemzeti egységet jelöli meg, hanem Isten népét, tehát — miként Pál apostolnál az „Isten Izráele" kifejezés (Gal. 6, 16) — azt az igazi Izráelt, mely Isten választottja és Istennek szolgál. Jézus ennek a lelki Izraelnek a „királya". Pontosabban Jézusnak a méltóságát és küldetését az „Isten Fia" és „Emberfia" nevek jelölik meg. Amaz nem egyszerű messiás-név, hanem Jézus személyének a titkára utal. A Fiú Jézus azért, mivel teljes és tökéletes egységben van az Atyával. Öt az Atya küldötte és szentelte meg (10, 36) ezért az „Istennek ama szentje" (6, 69), aki azt szólja, hirdeti, amit az Atyától hall és nála lát (8, 36—38). Az Isten Fiának a küldetését írja körül pontosabban az Emberfia név. Jánosnál nem találunk ugyan utalást arra, hogy ez a név Dán. 7, 13-ból származik, mint a szinoptikusoknál (v. ö. Mát. 26, 64). Tartalmilag azonban Jánosnál is találkozunk a Dán. 7, 13-ra emlékeztető mozzanatokkal. Az Emberfia „a mennyből száll alá" (3, 13) s Isten „felmagasztalja" (3, 14; 6, 62; 8, 28) és „megdicsőíti" őt (12, 23; 13, 31). A dicsőséges Emberfiának a képe Jánosnál kapcsolódik a szenvedő messiás képzetével, éppen úgy, mint a szinoptikusoknál: az Emberfia felmagasztalása és megdicsőülése a kereszten következik be (3, 14; 13, 31). De éppen ez a szenvedésében is dicsőséges Emberfia végzi küldetését teljes egységben Istennel: kinyilatkoztatja Istent. Az angyalok fel- és alászállanak reá (1, 52), ezért nyújthatja övéinek az élet kenyerét (6, 27. 53) és adta át neki Isten az ítéletet (5, 27). 4 A testté lett Ige 49