Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Keresztelő János, Krisztus tanúja (1,19 — 51)
a szent kenyerek asztalát és a szent lámpásokat (gyertyatartókat), mondották az áldást, fújták meg az istentiszteleteken a kürtöket, elkészítették a szent kenőolajat stb. A léviták viszont az alacsonyabb rangú szolgálatokat végezték, közülük kerültek ki a templomszolgák, ajtónállók és énekesek. Keresztelő János különösen az által végzett kultikus tisztulási szertartás, a „keresztség" 1 7 miatt gyakorolt mély benyomást a korabeli zsidóságra. Érthető, ha ennek a tisztulási szertartásnak és vele együtt a Keresztelő által támasztott igénynek a megvizsgálására a szinédrium papokat és lévitákat küld ki, mint szakértőket. A Keresztelő által gyakorolt tisztulási szertartás olyasmit követelt a hithű izraelitától, amire nézve nemcsak hogy nem kapott utasítást a mózesi törvényben, hanem ami ezen messze túlment. Evvel párosult a Keresztelőnek az az igéje, mellyel az „Isten királyságának" (v. ö. Mát 3, 2), azaz a messiási üdvkor eljövetelének, beteljesedésének a közelségét hirdette. Ezért intéz hozzá •a követség, mintegy a legfőbb jeruzsálemi „egyházi hatóság" megbízásából kérdést: „Kicsoda vagy te?" Evvel a kérdéssel felszólítja a Keresztelőt, hogy igazolja azt, amit hirdet és cselekszik. A Keresztelő a számonkérő és igazolásra felhívó kérdésre „nem tagadott", sőt ellenkezőleg „vallást tett". Vallást tett, hogy „ő nem a Krisztus", azaz nem a „messiás", a várva várt „szabadító". A felelet meglepi az olvasót: belőle azonnal kitetszik, hogy sokan milyen reménységgel és várakozással tekintettek Jánosnak már külsőleg, megjelenésével és ruházatával (v. ö. Márk 1, 6) is oly szokatlan alakja felé. Lehet, hogy később, az evangélista idején sem volt még felesleges János vallástételének a nyílt hangoztatása olyanokkal szemben, akik csak róla és az általa gyakorolt keresztségről hallottak, de Krisztusról nem (v. ö. Csel 19, 1—6). Még meglepőbb azonban János felelete akkor, ha arra gondolunk, hogy egy ilyen felelet mindenki másnak az ajakán nevetségessé válnék, hiszen senki más nem képzelheti, hogy benne a messiást keresik, hacsak nem éppen a Keresztelő az illető. János igéjének és keresztségének az egész zsidóságot megrázó hatása tükröződik abban, ahogyan a küldöttség további kérdéseit felteszi. Illésre Mai. 3, 1 és 4, 5—6 alapján úgy tekintett a messiási várakozás, hogy Isten újból elküldi őt, „mielőtt eljön az Űrnak nagy és félelmetes napja", hogy békét teremtsen atyák és fiak közt. Illés Sir 48, 10 héber szövege szerint az Isten által kijelölt időben nemcsak azért fog eljönni, hogy Malakiás próféciája szerint békét teremtsen atyák és fiak közt s így elfordítsa Izráelről Isten haragját, hanem azért is, hogy Ezs. 49, 6 szerint újból „megépítse Izráel nemzetségeit". Ez a kifejezés arra mutat — s ezt tanúsítja az írástudomány is, — hogy a zsidóság várakozásában Illés messiászerű alakként szerepelt. így a jeruzsálemi küldöttségnek az a kérdése, hogy vájjon Illés jelent-e meg Jánosban, tulajdonképpen azt jelenti, hogy vájjon a Keresztelő — noha nem tartja magát a várt szabadítónak, — nem az Isten által megígért küldött-e, aki „az Ür nagy és félelmetes napja" előtt teljesíti küldetését. Ha az Illés személyéhez fűzött ezt a várakozást tekintetbe vesszük, akkor érthető, hogy a Keresztelő a küldöttség kérdésére tagadólag felel, noha maga Jézus — Máté 11.14; Márk 9,13 szerint — felismerte Jánosban az Istennek azt a küldöttét, akiben az Illésre vonatkozó Malakiás által adott prófécia beteljesedett. í? János keresztségéröl részletesebben 1. K a r n e r : Máté evangéliuma, 1935, 13. 1. 39 20. 21.
