Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
végül 5. feltehető, hogy 7, 15—24 helye eredetileg 5, 47 után volt. A fenti szakaszok irodalmi kritikájának a kérdését itt nem tárgyalhatjuk részetesen, a legfontosabb szempontokra a magyarázat során már utaltunk. Itt csak arra kell rámutatnunk, hogy az újabb magyarázók körében: egyre többen hajlanak arra a felismerésre, hogy a 3., 4. és 5. pont alatt felsorolt esetekben az evangélium mai szövegében rendetlenség van, melyet szövegátrendezéssel meg lehet szüntetni s így az evangélium eredeti, vagy a szerző által szándékolt rendjét helyre lehet állítani. 2U S Átalában elfogadottnak lehet tekinteni azt a felismerést, hogy a házasságtörő asszonyról szóló elbeszélés (7, 53—8, 11) eredetileg nem tartozott bele az evangélium szövegébe. Hogy ez a bizonytalan eredetű elbeszélés (1. az elbeszélés magyarázatának a bevezetését!) hogyan és milyen körülmények közt került bele evangéliumunk szövegébe, azt már nem tudjuk megállapítani. Valószínűnek látszik azonban, hogy talán már a 2. század folyamán felvették az evangélium egyes kéziratai, s ezek szolgáltak azután az ó-latin fordítás („itala") alapjául, mely az elbeszélést tartalmazza. Megtalálható az elbeszélés a cod. Bezae Cantabr.-ben („D") is, mely talán egy Irenaeus által használt bibliaszövegnek a későbbi másolata. A latin egyház területén a negyedik evangéliumnak olyan szövege terjedt el leginkább, mely tartalmazta ezt az elbeszélést: innét érthető, hogy a latin egyházi atyák (pl. Augustinus) ismerték és szívesen magyarázták. Viszont Keleten a 3. századtól fogva óvatosabbak voltak; Origenes a negyedik evangélium magyarázatában nem tud róla, s a görög egyházatyák nagyrésze hallgat felőle, de lehet, hogy szándékosan el is hallgatja. Keleten mindenesetre sokáig tudták, hogy ez az elbeszélés nem tartozott hozzá az evangélium eredeti szövegéhez s ennek jele, hogy egyes kéziratok az elbeszélést függelékképpen hozzák a negyedik evangélium végén, mások pedig az ókori kritikában szokásos figyelmeztető kritikai jellel (ú. n. obeliscus-szal, ill. asteriscus-szal) jelölik meg. 20 9 Ugyancsak későbbi betoldásnak számít 5, 3/b—4 is, 1. erre nézve a magyarázatot. 2. Mint fentebb (1. 330. lapot) már említettük, a második századtól fogva kimutatható óegyházi hagyomány szerint a negyedik evangéliumot János apostol késő vénségében, efezusi tartózkodása idején írta. Mivel a hagyomány szerint az apostol még megérte Trajanus császár (98—117) idejét, azért ezeknek az adatoknak az alapján az evangélium keletkezését 90 tájára vagy talán még inkább az első század utolsó évtizedére, tehát 90 és 100 közé kell tennünk. Ezt az adatot alátámasztja az a körülmény, hogy egy újabban felfedezett papirusz; egy apokrif evangélium töredéke, mely a 2. század elejéről származik, már nyilván használta János evangéliumát. Valószínűleg ugyancsak "ismerte 208 V. ö. ehhez pl. Β e r η a r d : Gospel according to St. John, 1928, I, XVI—XXXIV. lpk., továbbá Jeremias, id. h. kül. 33 k. lpk., és 43 k. lpk. — Az 5. és .6 fejezet sorrendje tekintetében egyes katolikus teológusok, mint Lagrange, Meinertz és Tillmann is azt az álláspontot képviselik, hogy e fejezetek felcserélendők; v. ö. Tillmann: Das Johannesevangelium, 4. kiad., 1931, 10. lap. 209 A perikopa kritikai kérdéseiről jól tájékoztat Zahn: Das Evangelium des Johannes, 1908, 712 k. lpk. ; v. ö. még Weiss Bernhard: Das Johannesevangelium, 9. kiad., 1S02, 261 k. lpk.; Bauer: Das Johannesevangelium, 3. kiad., 1933. 115. k. lpk. ; Η ο π k y η s : The Fourth Gospel, 2. kiad. 1947, 563 k. lpk. •363
