Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
hogy jellé lesz Jézus „felemeltetése", megdicsőülése számára. Jézus az Atyához menetelét mintegy „jelzi" halála által s halála így lesz végső értelemben önmagán túl mutató „jellé" (v. ö. 12, 33; 18, 32). Jézus cselekedeteinek ezt a sajátos jellegét nem értik meg azok a zsidók, akik mindig „jelet" kívánnak tőle (v. ö. 6, 30). De ők olyan jelet kívánnak, amelyben mintegy kézzelfoghatóvá válik számukra Jézus küldetése, isteni hatalma és felhatalmazottsága: ez a jel nem döntés elé állítaná őket, hanem általa a zsidók „látni" akarnak (6, 30). Ez a „látás" felmentené őket az egyéni, személyes döntés és a hit alól. Nem nekik kellene többé „Jézushoz menni", hanem Jézus magát, személyének az isteni titkát kiszolgáltatná nekik, a kezükbe adná, ők maguk volnának urai „látássá" lett hitüknek. De éppen ezt nem engedi Jézus. Ezért nem veszik észre, hogy a „jel" már ott van előttük, azonban nem a „látás", hanem a hit döntése számára. Ilyen értelemben emlékeztetnek Jézus „jelei" a negyedik evangéliumban az ótestámentomi próféták jeleire, melyek ugyancsak túlutalnak önmagukon s Istenre mutatnak (v. ö. pl. Ézs. 8, 18; Ezék. 12, 6; 24, 24). A különbség csak az, hogy Jézus jelei önmagára, mint Krisztusra, az Isten küldöttére utalnak. így mutatják Krisztusban az Isten dicsőségét. 18 6 2. Krisztus cselekedete és története azonban nemcsak annak a révén nyer értelmet, hogy túlmutat önmagán és jellé, pontosabban Krisztus jelévé válik, hanem annyiban is, hogy viszonyba ker;ül, ill. viszonyban van Isten azelőtti kinyilatkoztatásával, az Ószövetséggel. Máté mellett János az, aki az evangéliumi elbeszélés folyamán ismételten utal arra, hogy Jézusban, cselekedeteiben és történetében beteljesedik az ószövetségi ígéret. Pontosabban: az Írás Jézusról tesz tanúságot (5, 39) és minden, amit az Írás mond, hirdet és jövendöl, abban és egyedül abban teljesedik be, lesz valósággá, amit Jézus hirdet és hoz. Aki az írásnak, „Mózesnek" hisz, az kell, hogy higgyen Jézusban, mert Mózes Jézusról „ír", tesz tanúbizonyságot (5, 46). Az Írásnak erre a tanúbizonyságtételére mutat rá az evangélista Keresztelő János történetével (1, 23), a templomtisztítással (2, 17), Jézus jeruzsálemi bevonulásával (12, 13—15), Júdás árulásával (13, 18, v. ö. 17, 12), és ismételten Jézus szenvedéstörténetével (19, 24. 28. 36. 37) kapcsolatban. De ószövetségi prófécia teljesedik be abban is, hogy a zsidók hitetlenül elfordulnak Jézustól (12, 38—40) és hogy gyűlölik őt (15, 25). Jézus maga is beteljesíti és pedig tudatosan az írást, mert tanítása Istentől ihletett tanítás (6, 45), ő maga ",,a mennyből alászálló igazi kenyér", amelyről már a pusztai vándorlás történetében hallunk (6, 31): „az élet kenyere". Szenvedésében, kereszthalálában pedig az az isteni jel, melyet Isten rendelt Mózesnek, mikor vele a fára függeszttette a kígyót (3, 14). Ezért a zsidóság hitetlenségének a gyökerére mutat rá az a kérdés: hogyan hihetnének Jézusban, ha az írásnak nem hisznek? (5, 47). 3. Az evangéliumi történet jellé válása, az Ígéret beteljesedése Jézusban egyformán azt a kérdést veti fel: kicsoda Jézus? Ez tulajdonképpen az egész evangélium alapkérdése, tulajdonképpeni témája. Ezt így is mondhatjuk: a negyedik evangélium nem arra a kérdésre ad feleletet, hogy ki a Krisztus, kiben jelent meg a Messiás, hanem azt tárja fel olvasói előtt: mi Jézus személyének méltósága és titka. A szinoptikus evangéliumok inkább az első kérdést helyezik a kö18« V. ö. Schweizer: Ego eimi . . ., 1939, 138 k. lpk. •346
