Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - II. Az evangélista és műve
A szemtanú tanúbizonyságtétele. Ha a negyedik evangélium valóban szemtanútól származik, akkor ennek valamilyen formában tükröződnie kell művén. Mai gondolkodásunk szerint úgy vélnénk, hogy a szemtanú elsősorban személyes visszaemlékezéseket gyűjt össze és visszaemlékezéseinek a frisseségével, közvetlenségével igyekszik meggyőzni olvasóit. Ez a gondolkodásmód ősrégi időktől fogva jelentkezett az evangélium magyarázóinál és némileg hivatkozhatik már a második században élt keresztyén apologéta íróra, Justinus Martyrra, aki az evangéliumokat, — elsősorban a szinoptikusokat, — "az apostolok visszaemlékezései"-nek (τά απομνη μονεύματα τών αποστόλων) mondja. 18 3 Azonban ha ennek a szempontnak a segítségül vétele mellett próbáljuk olvasni és megérteni az evangéliumokat, akkor hamarosan be kell látnunk, hogy nemcsak a szinoptikusok nem mondhatók ilyen értelemben vett „visszaemlékezéseknek", „tudósításoknak, de a negyedik evangélium sem. Az első három evangélium főként azt a Jézusra vonatkozó hagyományt gyűjti össze, amelyet a gyülekezetben az igehirdetés és tanítás során az építés és misszionálás céljából számon tartottak. A negyedik evangélista pedig a rendelkezésre álló hagyomány-anyagból azt és annyit válogat ki, amennyi a maga írói célja számára hasznosnak és alkalmasnak látszik. Célja pedig nem személyes visszaemlékezések megörökítése, — noha az evangéliumban több helyen van személyes visszaemlékezésre mutató mozzanat (v. ö. pl. 1, 39. 41. 45 kk.; 2, 6; 4, 6; 13, 4 kk.; 13, 21 kk.; 18, 10—18; 19, 23 k. 35; 20, 3 kk.; 21, 8), — hanem tanúbizonyságot tenni Krisztusról. A tanúbizonyságtétel pedig nem személyes élmények feltárása vagy éppenséggel azokban való kéjelgés, hanem Krisztusnak és az általa szerzett váltságnak a Lélek erejével való tanúsítása. Ennek a tanúbizonyságtételnek azonban megvannak a maga sajátos, szinte egyéni vonásai. Ezek akkor világosodnak meg, ha figyelünk egyfelől annak viszonyára a szinoptikus evangéliumok elbeszéléséhez, másfelől pedig a negyedik evangélium Krisztus-bizonyságának a sajátos tartalmára. A negyedi k evangélium és a szinoptikusok. 1. Aki egymás után olvassa az evangéliumokat, annak azonnal feltűnik a nagy különbség az első három és a negyedik evangélium között. Amíg az első három evangéliumban sorra visszatérnek bizonyos elbeszélések, Jézusnak bizonyos igéi, addig a negyedik evangélium teljesen új világot tár elénk. Vannak ugyan közös elbeszélések: Keresztelő János történetének egyes vonásai, az 5000 ember megelégítésének a története, Jézus bevonulása Jeruzsálembe, felkenetése Betániábari, a templom megtisztítása, a szenvedéstörténetnek egyes részletei, ill. vonásai. De az evangélium anyagának a gazdagságához képest 183 Apol. I. 67. v. ö. I, 66: „Az apostolok a tőlük származó visszaemlékezésekben, melyeket evangéliumoknak mondanak, hagyták ránk. . ." Diai. c. Tryph. 100—107. Άπομνημονεύμαια nak nevezte Xenophon' azt az írását, melyben Sokratesre vonatkozó visszaemlékezéseit gyűjtötte össze, így a kifejezés elsősorban a memoár-szerű visszaemlékezést, tudósítást jelöli meg. De jelentheti a mitikus tudósítást is; így Tatianus, or. ad Graeeos 21, 2-ben a pogányok mitikus elbeszéléseit ugyanevvel a kifejezéssel jelöli meg. •342
