Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az Ige testté lett (1,1-18)

nyilatkoztatta ki magát Isten, hogy ;,nagy irgalmasságú és igazságú" (II. Móz. 34, 6) és ez a megjelölés éppen azt mondja meg. hogy ki s mi tulajdonképpen és valójában Isten. Ehhez az Ószövetségben ismételten előforduló szópárhoz („irgalom és hűség", illetve „irgalom és igazság") kapcsolódik hozzá az evangélista, mikor Krisztus dicsőségét úgy jellemzi, hogy az „telve van kegyelemmel és igazsággal". A „kegyelem" több, mint az „irgalom". Irgalom az Istennek a hozzánk, bűnösökhöz lehajló jósága, mely éppen elesettségünk és bűnös voltunk miatt fordul felénk könyörületével. A „kegyelem" Isten mindent gazdagító jósága, mely áldásával eláraszt bennünket, tekintet nélkül emberi állapotunkra. Isten irgamasságát bűnünk váltja ki, kegyelme azért nyilatkozik meg, mert jó, vagy más szóval — ahogy I. Ján. 4, 16 mondja, — szeretet. Isten kegyelme akkor és azáltal ragyogott fel a Fiú dicsőségében, hogy jóságának kifogyhatatlan bőségével árasztotta el a tanítványok seregét, köztük az evangélistát. Kegyelmének ajándéka pedig az „igazság". Az „igazság" (áW|öeia, latinul: veritas) János evangéliumának egyik leggyakrabban használt kifejezése. „Igazság" az, ami igaz. De itt nem a logikai tévedés ellentétéről, illetve olyan ismerésről van szó, amikor a fogalom vagy az ítélet megfelel a tárgynak és a valóságnak. Az evangélista szóhasználata szerint igaz az, aki nem hazudik és nem csal meg, nem rejti el való lényét, hanem mindig nyílt és egyenes. „Igazság" tehát annak a magatartása, aki nem hazudik és nem csal, hanem hamisság, ámítás és álnokság nélkül mindig önmagát, a maga igazi valóját adja és nyilatkoztatja ki. Az „igazság" ebben az értelemben Isten valójának és lényének, az isteni valóságnak a megjelölése. Kegyelem és igazság a testté lett Ige minden megnyilatkozása, mivel Isten jóságának a kifogyhatatlan bősége, gazdagsága árad ki belőle s mivel tökéletes egyenességgel és nyíltsággal, hamisság, ámítás és álnokság nélkül magát az isteni valóságot nyilatkoztatja ki. Egy közbeiktatott mondat ismét Keresztelő János tanúbizonyságtételére figyelmeztet: Róla, a testté lett Igéről tett bizonyságot a Keresztelő azzal, hogy „aki utána jön, eléje került, mivel nálánál előbtí>s^ ~vttb»>volt". János nemcsak általában prófétált arról, hogy eljön a messiás, — hangoztatja az evangélista, — hanem Jézusban felismerte azt, aki időileg ugyan ő utána jön, lép fel és teljesíti küldetését, de rangban, méltóságban „eléje került", megelőzi őt. Megelőzi őt, mivel „nála előbb volt". Volt, ill. ott volt az Atyánál már akkor, amikor a Keresztelő még nem volt, mert még nem született. A 16. vs-ben folytatódik a 14. vs. többes első személye: „Mi láttuk az ő dicsőségét", — olvassuk ott, és ez folytatódik: „mi mindnyájan", t. i. apostolok, tanítványok és az egész gyülekezet mind az ő isteni „bőségéből vettünk kegyelmet s egyre csak kegyelmet". A testté lett Ige a kinyilatkoztatásban isteni gazdagságának kiapadhatatlan bőségévél árasztotta el a gyülekezetet. Az ajándék pedig, melyet oly kifogyhatatlan és csodálatos bőséggel árasztott ránk, kegyelem volt s mindegyre újabb kegyelem. Mert Isten nem azért küldte el Fiát, hogy ítéletet tartson a világ fölött és az ítéletben elkárhoztassa a világot, hanem hogy megmentse és üdvösséget adjon neki (v. ö. 3, 17). Az isteni kegyelemnek a csodálatos gazdagsága különbözteti meg éppen Krisztust az Ószövetségtől. Izráel is kapott valamit Istentől az Ószövetség közbenjárója, Mózes által. De az ő közvetítésével Isten a törvényt adta népének. A törvény által teremtett Isten közösséget népével, és a törvény jelölte 3* 35 15. 16. 17.