Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - II. Az evangélista és műve

arám nyelven íródott s a jelenlegi görög irat arámból való fordítás. Ha ez. a tétel nem is bizonyítható, annyi mégis helytálló megfigyelés, hogy a negyedik evangélista gondolkodásával és a zsidó észjárástól meghatározott görög nyelvével teljesen a palesztinai zsidóság világában gyökerezik, — noha evangéliumát görögöknek írja (v. ö. Kittel: Die Religionsgeschichte und das Urchristentum, 1931, 110· lap)· Azt, hogy az evangélista a zsidó gondolkodásban és hagyományban gyökerezik, újabban nyomatékosan hangsúlyozta és új oldalról világította meg Stauffer, aki a jánosi gondolkodásnak a zsidó „papi hagyományok"-kal („Priestertradition") való rokonságára mutatott rá. Szerinte a Keresztelő tanítványa, János „levitikus-liturgikus hagyományok által formált apokalyptikus gondolkodó" volt (v. ö. Stauffer: Theologie des NT's, 1941, 26. lp. kül. tanulságos a táblázat u. o. 318. s köv. lpk.). 6. Az újabb kutatások során ismételten úgy próbálták megoldani a negyedik evangélium keletkezésének problémáját, hogy feltételeztek egy alapiratot („ősevangéliumot"), melyet azután későbbi redaktor vagy redaktorok átdolgoztak volna, vagy pedig — ami lényegileg ugyanazt jelenti, — úgy vélték, hogy az evangélista egy vagy több forrásiratot dolgozott bele evangéliumába — kb. olyan módszer szerint, mint ahogyan a szinoptikus evangélisták tették azt evangéliumaik összeállítása alkalmával. Egyik legutolsó ilyen kísérlet Hirsch Emánuel, göttingeni professzortól származik (v. ö. „Das vierte Evangelium" 1936 és „Studien zum vierten Evangelium" 1936). Feltevései azonban erős és jogos kritikát váltottak ki (v. ö. Biichsel tanulmányát, Theol· Blätter, 1936. 14a k. lpk.). Hasonló álláspontot képvisel Bultmann Rudolf marburgi professzor is kommentárjában. Ezzel a kérdéssel nem foglalkozhatunk részletesen. Csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a negyedik evangéliumnak nemcsak a gondolattartalma, hanem a stílusa és kifejezésmódja is annyira egységes, hogy ez a körülmény már magában véve is valószínűtlenné teszi forrásiratok használatát, ill. egy régebbi „ősevangéliumnak" egy későbbi redaktor által történt átdolgozását. Ujabban ezt a megállapítást erősen alátámasztják azok a nagyon gondos és részletes vizsgálatok, melyeket Eduard Schweizer végzett (ν. ö. „Ego eimi...", 1939, kül· 82—112. lpk.) 2. Az evangélium A „jánosi gondolkodás". A negyedik evangéliumnak egészen különleges íze van: ez mindenekelőtt az evangélista sajátos gondolkodásában gyökerezik. Ez a gondolkodásmód különbözik nemcsak a szinoptikus evangélistákétól, akik nagyjában inkább csak a gyülekezetben élő, Krisztusra vonatkozó hagyomány-anyagot gyűjtik össze és adják tovább, de különbözik pl. Pál apostolnak határozott cél felé haladó, erősen dialektikus jéllegű gondolkodásától is. Ennek a gondolkodásnak a sajátos jellegét nemcsak a negyedik evangélium, hanem János első levele is tükrözteti: ennek fejtegetései igen hasonlítanak az evangéliumban Jézus beszédeinek a jellegéhez. A negyedik evangéliumnak már a szerkesztési sajátosságai is összefüggenek az evangélista sajátos gondolkodásmódjával. Különösen két mozzanatot kell kiemelnünk. Egyik az, hogy az elbeszélés egyes jeleneteiből hiányzik a lezárás, különösen olyan esetekben, amikor az evangélista Jézust, az ő tanítását szólaltatja meg. Ez szinte azt a benyomást kelti, mintha Jézus igéje észrevétlenül átmenne az evangélista prédikációjába, mint pl. a Nikodémussal folytatott beszélgetésben (3. fejezet), ahol az első személyben folytatott beszélgetés 3, 14-től fogva átvált a harmadik személybe s az „egyszülött Fiú"-ról olvasunk •334