Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

sabb kifejezésekkel, mint amilyen éppen „segítő" vagy „szószóló". Azok az összefüggések, melyekben ez a szó az Újszövetségben, pontosabban a negyedik evangéliumban és I. Ján. 2, l-ben előfordul, ugyancsak ezt a jelentést teszik valószínűvé. A negyedik evangéliumban öt olyan mondást találunk, melyek a paraklétoszra vonatkoznak (14, 15—17; 14, 25—26; 15, 26—27; 16, 5—11; 1·6, 12—15). Ahhoz, hogy ezeket a mondásokat helyesen megérthessük, nem elég a paraklétosz szó jelentésének a megállapítása. Ugyanolyan fontos, sőt még a szótári jelentés megállapításánál is fontosabb annak a megvizsgálása, hogy milyen feladatot, funkciót tulajdonít Jézus (és vele az evangélista) a paraklétosznak és hogy honnét származik a Szentléleknek ez a sajátos, a negyedik evangéliumon kívül az Újszövetségben sehol sem található megjelölése. I. Ján. 2, 1 szerint maga Jézus Krisztus a mi „paraklétoszunk" az Atyánál, amennyiben ő „engesztelés" a mi bűneinkért. Ebben az összefüggésben Jézus „paraklétosz", vagyis „szószóló", „segítő", amennyiben a bűnünkért szerzett engesztelés alapján az Atyánál közbenjár érdekünkben és javunkra. Jézus Krisztus tehát közbenjárónk, aki a halála által szerzett engesztelés és váltság alapján állandóan „közvetít" és övéinek érdekében szót emel az Atyánál, szószólásával pedig oltalmazza övéit, nekik bűnbocsánatot eszközöl ki. A negyedik evangéliumban nincs utalás arra, hogy Jézus ilyen értelemben volna „paraklétosza", szószólója övéinek az Atyánál, ill. helyesebben: a negyedik evangélium nem alkalmazza kifejezetten a paraklétosz fogalmát a Fiúra, noha vannak egyes helyek, melyek Krisztusnak ilyen közvetítésére utalnak (v. ö. pl. 14, 2—3). Azanban Jézus 14, 16-ban a Szentlelket a „másik" paraklétosznak mondja. Ez a kifejezés arra utal, hogy a negyedik evangélista — I. Ján. 2, 1 szóhasználatával megegyezően — Jézust tekinti az első Paraklétosznak, aki az Atyához menetele után eszközli ki tanítványai számára a „másik" azaz az ő helyébe lépő Paraklétoszt. Éppen ez a Paraklétosz első, jellegzetes vonása: mikor Krisztus az Atyához távozik, hogy ott legyen övéinek szószólója, itt a földön tanítványainál az álala küldött másik Paraklétosz helyettesíti őt. Miben áll a Paraklétosz műve a tanítványoknál? Az öt paraklétoszmondás erre világos feleletet ad. A legkiemelkedőbb vonás ezekben a mondásokban, hogy a Paraklétosz „az igazság Lelke" a tanítványokat „tanítja" és „elvezeti minden igazságra" (14, 26; 16, 13). Ez más szóval azt jelenti, hogy az isteni igazságnak a kinyilatkoztatását, melyet a tanítványok Jézustól nyertek, a Paraklétosz mint „az igazság Lelke" folytatja. Ilyen értelemben tanítja őket mindenre és „emlékezteti őket mindarra, amit Krisztus mondott nekik" (14, 26). A Paraklétosz tehát Jézus művét viszi tovább a tanítványoknál. A Paraklétosz tehát nem a tanítványok szószórója Istennél — mint Krisztus I. Ján. 2. 1 szerint, — hanem ellenkezőleg, az Atyát nyilatkoztatja ki a tanítványoknál. Ezzel a Paraklétosz „folytatja, amit Jézus hozott, azt teljes érvényre juttatja, kimutatja annak realitását és teljes dicsőségét" (Cremer). Folytatja a paraklétosz Jézus művét azzal is, hogy „tanúbizonyságot tesz" Krisztusról (15, 26), azaz tanúsítja Krisztus művét, mint a váltságnak Isten által rendelt cselekedetét, ezzel Krisztus művét mindig újból hatékonnyá is teszi és Krisztust megdicsőíti (16, 14). Így válnak érthetővé a Paraklétoszra vonatkozó többi nyilatkozatok is. 1.- Az. Atya „adja", küldi őt (14, 26), ill. az Atyától küldi őt Krisztus (15, 26): ahogyan Krisztust az Atya küldi •310