Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Előszó
csak megifjult ragyogó színeivel tárul elénk. Ezért arra kérem az olvasót, ne rettenjen vissza egyik-másik meglepő és újszerű gondolattól, vagy feltevéstől. Aki pedig tehernek érzi, hogy némi bepillantást igyekeztem adni a teológiai tudományos kutatás műhelyébe, hagyja ki nyugodtan az ilyen szakaszokat s figyeljen egyedül azokra a részekre, melyek az ige üzenetét igyekeznek tisztázni és tolmácsolni. Adja Isten, hogy ennek az üzenetnek a megszólaltatásával szolgálhassak bibliaolvasó testvéreimnek, az Istennél erőt és segedelmet kereső lelkeknek, az igét hirdető lelkésztestvéreimnek, a keresztyén egyháznak. Nem zárhatom e sorokat le a nélkül, hogy köszönetet ne mondjak mindazoknak, akik önzetlenül és nagy szeretettel fáradoztak e könyv megjelentetése körül, főként pedig a Luther-Társaság vezetőségének, mely nagy anyagi áldozattal tette lehetővé annak közrebocsátását. De legyen minden dicsőség Istené, aki megáldja munkánkat, és az ő Krisztusáé, aki „az út, az igazság és az élet".