Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
"képzetei eredetileg gyökereznek. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az újjászületés képzetét már Pál apostol is felhasználta az evangélium üzenetének a görög gyülekezetekben való tolmácsolására (v. ö. kül. Róm. 6, 1—11-et, ahol az újjászületés szó ugyan nem szerepel, a fejtegetés mögött azonban a képzete ott van; az „újjászületés" fogalmát Tit. 3, 5 és I. Pét. 1, 3. 23 alkalmazza). Az isteni teremtő cselekedetből származó teljes megújulásnak, az „újjászületésnek" a képzete rejlik az ,új teremtés" (II. Kor. 5, 17; Gal. 6, 15) fogalma mögött is. Ez a fogalom viszont gyökereivel nem a pogány vallásos gondolkodás területére vezet el, hanem inkább a késői zsidóságba, hiszen a „teremtés" képzete jellegzetes módon az Ószövetség gondolatvilágába vezet. Zsolt. 2, 7 szerint Isten a messiást mondja fiának, akit ,.ma nemzett": az „Istentől születettség" képzete tehát nem volt teljesen idegen az Ószövetségben sem, S ha nem is lehet az evangélista által alkalmazott formulázást közvetlen összeköttetésbe hozni Zsolt. 2, 7-tel, — az utóbbinak messiási vonatkozása Jézus korában közismert volt, — mégis nyilvánvaló, hogy a „felülről születés" követelése olyan húrokat pendít meg, amelyek hozzáférhetők voltak a zsidó származású olvasók számára éppen úgy, mint shogy érthetők voltak a pogány származásúak számára. Amazokat Jézus igéje közvetlenül az elé a valóság elé állította, hogy Isten újjáteremti az embert Lelke által: ebben a messiási korszak új világa kopogtat a törvényhez kötött régi kegyesség kapuin. A pogány származású olvasó pedig a különféle pogány vallásokban életújulást szimbolizáló szertartások titkos vágyódásainak a beteljesedését lelhette meg Jézus igejében. 5. ,.Α. világ megváltója" (Kiegészítés Ján. 4, 42 magyarázatához.) A „világ Megváltója" (görögül ό συυτήρ του κόσμου), egyike a nagyon gazdag és változatos múltra visszatekintő fogalmaknak. A görögök szótérnak, vagyis „megmentőnek", „megváltónak" mondották egyes esetekben az isteneket (pl. Zeust, Apollónt, Asklépiost, a Dioskurokat, stb.), ha t. i. valamilyen bajból kimentették őket. A hellenizmus idején elterjedt ú. n. misztérium-vallásokban is ,,szótér"-ként tisztelik az istenséget, mivel úgy vélik, hogy „megmenti" e vallások híveit a „beavatottakat". Ezek úgy hiszik, hogy e „megmentő" istenségek adnak új életet, munkálják az újjászületést. De szótérként tisztelték egy-egy városban vagy államban azokat a héroszok sorába emelt vezetőket, hadvezéreket, majd uralkodókat is, akik az illető várost vagy államot valamilyen nagy veszedelemből megmentették, vagy az ellenségtől felszabadították. A hellenizmus idején a szótér megjelölés hovatovább az uralkodó címévé lett s ilyen értelemben alkalmazták azt a római császárokra Augustustól fogva. A római császárok úgy jelentek meg a világ színe előtt, mint „megváltók" és a császárokat a személyükhöz kapcsolt vallásos szertartásokban úgy tisztelik, mint a világ megváltóit. ,,Szótér"-nak az uralkodókat azért mondják, mivel személyükben isteni kinyilatkoztatást keresnek, cselekedeteikről úgy vélik, hogy azokban isteni áldás tapasztalható s uralkodásukkal boldog isteni „aranykorszak" köszöntött a népekre. — •298 \
