Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

valóban meghalt értünk. Ismét meg kell állapítani, hogy ennek az értelmezésnek nincs semmi közvetlen alapja az evangélium szövegében. Talán azt is fel lehet hozni ellene, hogy ha a keresztségre és az úrvacsorára célozna az evangélista, akkor, nem „vér és víz", hanem „víz és vér" volna a szavak sorrendje (v. ö. I. Ján. 5, 8). Azonban mégis tagadhatatlan, hogy az evangélista igen nagy súlyt helyez Jézus szenvedéstörténetének erre a mozzanatára. Mivel pedig a keresztségre és >az úrvacsorára való vonatkoztatás nagyon is "kézenfekvő, azért bajos volna azt állítani, hogy erre az evangélista nem gondolhatott. Azonban ennél az értelmezésnél éppen úgy, mint 19, 18 értelmezésénél hangsúlyozni kell, hogy az evangélista számára nem ezek a rejtett értelmezések voltak a döntők. Az evangélista számára a döntő az volt, hogy amit elmond, igaz, aminthogy mint hűséges és megbízható tanú nem hazudhatik. Az evangélista nem rejtett értelmű szimbólumokat, hanem valóságos történetet állit olvasói elé, azonban úgy, hogy adott esetben a valóságos történet szimbólummá is válhatik. A fejezet utolsó szakasza elmondja Jézus eltemetésének a történetét. Mint a szinoptikus tudósítás is elmondja, Arimatiai József engedélyt kér Pilátustól arra, hogy elvihesse Jézus testét. Arimatiai Józsefhez, Jézus titkos tanítványához, aki fél a zsidóktól, csatlakozik Nikodémus, aki nagymennyiségű (kb. 100 font! v. ö. "12, 3-nál!) drága kenetet hoz. Ezt belecsavarják azokba a gyolcsokba, ill. pontosabban széles vászon szalagokba (pólyákba), melyekbe a holttestet takarják és amelyekkel azt körülkötik. így, zsidó szokások szerint temetik el Jézust és — talán a szombat közelsége miatt, — viszik a tetemet egy közelfekvő üres sírba, ahol még senki sem feküdt. Az üres, használatlan sír Jézushoz méltó hely. A nagypéntekesti csendes temetésről szóló tudósítás a szomorú fájdalom bánatos visszaemlékezésének a fátylát borítja a nap egyébként oly borzalmas történetére. Jézus immár nyugszik a sírbán, eltemették, a papifejedelmek, Pilátus és a világ elérték céljukat: Jézus ott van minden halandó sorában, osztozik az általános emberi sorsban. De az evangélista ezt a történetet is annak tudatában mondja el, hogy Jézus még halálában is a diadalmas Krisztus, Istennek Fia, akit az Atya megdicsőített. 20, 1—29: Krisztus feltámadása. 1. A húsvéti történeteket magában foglaló 20. fejezet három szakaszra és az eredetileg az evangélium befejezéséül gondolt rövid zárószóra tagolódik. Az első szakasz, az 1—18 vers az üres sír feltalálását és a feltámadott Jézus megjelenését a Magdalából való Mária előtt, a 19—23. vers Jézus megjelenését a tanítványok előtt és apostolokként való kiküldésüket, a 24—29. versek pedig Tamás kételkedésének a legyőzését mondják el. A 30—31. versek foglalják magukban a rövid zárószót. Ezek az elbeszélések jelenlegi formájukban egyedül a negyedik evangéliumban találhatók meg. Bővülést is jelentenek elsősorban a csonkán ránk maradt Márk evangéliumához, de Mátéhoz képest is. Márk 16, 1—9 tudvalevőleg csak az üres sír megtalálásának a történetét és az angyali jelenést mondja el, Máté ezen túlmenően említi, hogy a feltámadott Jézus megjelent a sírtól visszatérő asszonyoknak, mert „találkozott", „szembe jött" velük (Mát. 28, 8—10). Ezenkívül Máté csak annyit mond el, hogy Jézus Galileában jelent meg „a tizenegy tanítványnak", azon a hegyen, melyre „rendelte őket" (Mát. 28, 16—20): itt adta Jézus tanítvá38. 39. 40. 41. 42. 14 A testié lett Ige 257