Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
26. 34. ségének szimbólumát keressék. Bajos feltételezni, hogy a negyedik evangélista valóban ilyen rejtett értelmet kívánt volna adni egyszerű elbeszélésének. Nem volna azonban lehetetlen, hogy a főpap köntöse szimbólumává lett Jézus varratlan köntösének s hogy ebben az evangélista utalást látott Jézus messiási művére. Hiszen az a képzet, hogy Jézus az igazi főpap a Zsid. szerint ismeretes volt az első keresztyénségben, — bár a negyedik evangélista nem alkalmazza, — az „új folt és a régi ruha" képét pedig Márk 2, 21 szerint maga Jézus is alkalmazta: vele talán nemcsak az evangélium erejét, hanem a messiási üdvkor beköszöntét és jelenlétét is szimbolizálta. Ha a „ruha" képe ilyen értelemben közkeletű volt az első keresztyénség számára, akkor nem lehet elutasítani annak a lehetőségét, hogy a negyedik evangélista Jézus varratlan köntösében valamilyen formában szimbólumát látta Jézus messiási művének. 13 3 3. Jézus keresztje alatt ott áll a negyedik evangélista tudósítója szerint anyja, Mária is. A szinoptikus evangéliumok felsorolásából Mária hiányzik. Vájjon nincsen-e rejtett jelentősége annak, hogy a negyedik evangélista szerint Mária is ott volt a kereszt alatt? Nem szimbóluma-e Mária az ószövetségi gyülekezetnek, amelynek méhéből Jézus sarjadt? És vájjon nem akarja-e az a közlés, hogy a szeretett tanítvány, tehát az újszövetségi gyülekezet házába fogadta Máriát, azt jelenteni, hogy az Egyháznak be kell fogadnia a zsidóságot, ha megtért és hogy elszakíthatatlan összefüggés van Ö- és Üjszövetség, ill. az ószövetségi és újszövetségi gyülekezet közt? Vagy más értelmezés szerint Mária a zsidó-keresztyénségnek, a szeretett tanítvány pedig a pogány-keresztyénségnek a szimbóluma, s Jézus utasítása úgy szól, hogy a pogány-keresztyénség tisztelje anyjaként a zsidó-keresztyénséget, melyből származott, ez viszont azt az utasítást nyeri, hogy érezze magát otthon a pogány-keresztyénség egyházában. Az utóbbi értelmezés olyan vonatkozásokkal színezi ki az evangélista elbeszélését, melyek csak modern szempontból, az őskeresztyénség modern szemlélete szerint bírnak értelemmel, de teljesen idegenszerűek az evangélista korában. Nem lehet azonban teljesen elutasítani azt az értelmezést, mely Máriában az ószövetségi gyülekezetnek, a tanítványban pedig az újszövetségi gyülekezetnek a szimbólumát véli felfedezhetni. Hiszen ha a kánai menyegző története valamilyen formában szimbóluma a messiási üdvkor beköszöntének, akkor Mária ott is szimbólumává válik az ószövetségi gyülekezetnek. Ebben az esetben ugyanez a szimbolikus kép folytatódnék abban a jelenetben, melyet az evangélista Jézus keresztje tövében rajzol olvasói lelki szeme elé. Végül 4. utalnunk kell arra a sokat tárgyalt történetre, mely szerint Jézus oldalából „vér, és víz" jött ki. Ebben a tudósításban sok magyarázó (már Origenes is) isteni csodát látott s ezért érthető, ha ebben az elbeszélésben mélyebb, rejtett értelmet kerestek. Ilyen értelemben vonatkoztatták az óegyházi írásmagyarázók (így pl. Chrysostomos) a vért Krisztusnak az úrvacsorában értünk adott vérére, a vizet pedig a keresztségre. Vére, az úrvacsora szentsége és a keresztség vize által ajándékozza oda nekünk Krisztus a halála által szerzett váltságnak, az életnek az ajándékát. Ezt az ajándékot nekünk pedig csak úgy adja, hogy 133 V. ö. Jeremias Joachim: Die Gleichnisse Jesu, 1947, 77. k. lap. •256
