Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

39. 40. 41. 42. 17. 18. 19. 20. 21. 22. délyt. Ekkor elment és levette Jézus testét. Majd odament Nikodémus is, — aki először éjszaka kereste fel Jézust, — s hozott mirhából és áloéból készült kenetet, mintegy száz fontot. Így vették Jézus testét s gyolcspólyákba kötözték az illatszerekkel együtt, ahogy a zsidóknál' szokás temetni. Volt egy kert azon a helyen, ahol megfeszítették, és a kertben egy új sír, melybe még senkit sem helyeztek. Ide tették Jézust a zsidók péntekje miatt, mivel a sír a közelben volt. 24. vs. v. ö. Zsolt. 22, 19. — 28. vs. v. ö. Zsolt. 22, 16; 69, 22. — 31. vs. v. ö. V. Móz. 21, 23. — 36. vs. v. ö. II. Móz. 12, 46; IV. Móz. 9, 12. — 37. vs. Zak. 12, 10. Miként a szenvedés-történetet általában, úgy a Jézus megfeszíttetésére, halálára és eltemetésére vonatkozó elbészélést is az jellemzi a negyedik evangéliumban, hogy. alapvonásaiban megegyezik a szinoptikus tudósítással. Egyes apróbb eltérések mégis vannak. Pl. a szinoptikusok úgy mondják, hogy Jézus keresztjét Kyrénei Simon vitte, aki Luk 23, 26 szerint a mezőről jött és akit a katonák „kényszerítettek" erre a szolgálatra (Márk 15, 21; Mát. 27, 32). A negyedik evangélista szerint Jézus maga vitte keresztjét. Tudjuk azt, hogy az elítéltnek általában magának kellett vinni a keresztet, pontosabban azt a keresztgerendát, melyet a kivégzés helyén erősítettek rá a függőlegesen a földbe süllyesztett farönkre. A második század végén Irenaeus beszéli el, hogy egyes gnosztikus irányzatok szerint Jézus Kyrenei Simon alakját vette volna fel s nem is Jézust, hanem Kyrenei Simont feszítették volna meg. Nem volna lehetetlen, hogy ilyesféle nézeteket már azok a gnosztikusok is vallottak, akik ellen a negyedik evangélista küzd. Ebben az esetben talán ez a gnosztikus tanítás is okot adott arra, hogy az evangélista hangsúlyozza: Jézus maga vitte keresztjét. Mint a szinoptikus tudósítás szerint is, Jézust a Golgotának nevezett helyen feszítették meg és pedig két másik társával együtt, oly módon, hogy Jézus keresztje állott a középen. A kivégzést végrehajtó katonák talán evvel is gúnyolni akarták a messiási reményt: „a zsidók királya" kerül a „megtisztelő" középső helyre! A kivégzések alkalmával vagy egy kikiáltó szokta a kivégzési menetben kihirdetni a kivégzendők bűnét, vagy az elítélteknek a nyakába akasztottak egy táblát, melyre elítéltetésük oka fel volt írva. Ilyen feliratot készíttet Pilátus is, még pedig három nyelven: „héberül" (ez pontosabban az akkor Palesztinában használt arámot jelöli meg), latinul és görögül. Az utóbbit Keleten a rómaiak a latin mellett állandóan használták és hivatalos kiadványokon rendszeresen megkövetelték. Ezt a feliratot kifüggesztik Jézus keresztjére, úgyhogy „sok zsidó", a kivégzés helye körül ácsorgó kíváncsiak tömege olvashatja. Pilátus a felirattal nyilvánosan tanúsítja, miért ítélte el Jézust és egyúttal ország-világnak elhíreszteli, kicsoda Jézus. Nem Jézus igénye szólal meg, ki vagy mi akart lenni, Pilátus a tényt rögzíti le: ezzel ő maga is — akaratlanul és kénytelenkelletlen, — Krisztus tanújává válik. Isten Pilátust is felhasználja tanúságtételre. Pilátus talán a zsidókat akarja kigúnyolni, egyúttal figyelmeztetni: így jár mindenki, ha a zsidók királya akar lenni! De a gúnyból akaratlanul is az igazság tanúsítása lesz. Az igazság ellen pedig hiába tiltakoznak a zsidók, akik maguk árulták el legszentebb reménységeiket. Amit Pilátus írt, azt „megírta". Az evangélista Pilátus határozottságá•250