Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

33. 34. 36. 37. amit hirdetett. Azonban. Jézus keresztje felmagasztaltatásának és megdicsőülésének az eszközévé válik. Ezt kénytelenek szolgálni akaratlanul is Jézus ellenfelei. A második jelenet Jézusnak a Pilátus előtt történt első kihallgatását állítja elénk. Pilátus visszatér a praetoriumba, maga elé vezetteti Jézust és kérdezi őt: „Te vagy a zsidók királya?" Az eddigiekben nem volt szó erről, sőt amikor Pilátus kérdezte, hogy mi a vád Jézus ellen, akkor az evangélista szerint sem ezt, sem pedig más vádat nem emeltek ellene. Hogy most meglepő módon ez a kérdés hangzik el Pilátus ajkáról, az ismét szemlélteti az evangélista elbeszélésmódját a szenvedéstörténet folyamán: feltételezi a szinoptikus tudósítást. Pilátus ott is ugyanevvel a kérdéssel fordul Jézushoz (Márk 15, 2; Mát. 27, 11; Luk 23, 3). Ott ez a kérdés azon alapul, hogy a szinedrium Jézust messiási igényében rejlő istenkáromlása miatt ítélte el. Jézus viszontkérdésére Pilátus hangsúlyozottan kiemeli, hogy ő nem zsidó, tehát nem is emel ellene olyan vádat, melynek alapja a messiási igény, ellenkezőleg: saját népe szolgáltatta őt ki neki. Pilátus a római birodalom érdektelenségét hangsúlyozza e feleletével. A meghódított nép vallásos „belügyei" iránt nincs érzéke, nem is törődik velük. Jelentőssé számára e kérdések csak abban a pillanatban lesznek, ha átváltanak a politikai síkba, ha Jézus „cselekedett" valamit, ha valóban politikai lázadó és nem ártatlan vallásos „rajongó". Az evangélista hangsúlyozza a római hatóságnak ezt a magatartását, talán nemcsak azért, hogy olvasói tudomást vegyenek róla, hanem apologetikus érdekből is, hogy megmutassa: Pilátus tárgyilagosan foglalkozott Jézus ügyével és — mint később kitűnik, — ártatlannak találta Jézust. Jézus sokat idézett válasza vallástétel királyságáról. Királyi hatalma és királyi uralma nem származik e világból. Uralma, királysága ugyan kiterjed az egész világra és igényt is támaszt az egész világgal szemben, annak az eredete és gyökere azonban nem a „világban", tehát földi, immanens vagy akár teremtettségbeli adottságban van. Ezért nem valósul meg ez a királyság a földi királyságokhoz hasonló formákban és hasonló keretek közt. Ezért nem harcolnak Jézus szolgái fegyverrel királyukért: Jézus messiási igénye nem torkollik bele a római felsőbbség elleni lázadásba. Ezért nem lázadó Jézus és ezért támaszt igéje olyan igényt Pilátussal szemben is, mely alól nem térhet ki sem avval, hogy a római hatalompolitika síkján igyekszik eldönteni Jézus ügyét, sem oly módon, hogy Jézust politikailag veszélytelennek minősítve, ügyét a vallásos rajongások közé sorolja. Az ő királysága nem származik „alulról", nem nyeri sem hatalmát, sem küldetését és feladatát a földi, istenellenes hatalmaktól. Az ő királyi hatalma „felülről", Istentől van, — ezt a megállapítást az evangélium minden olvasója hallja Jézus válaszából, annak a tisztára negatív fogalmazásából is. Pozitív formában azonban királyi hatalmának az értelmét Jézus csak Pilátus további kérdésére („Tehát mégis király vagy?") mondja meg. „Igen"-nel felel oly értelemben, hogy a hangsúlyt arra teszi, amit Pilátus mondott: „Te mondod", „te magad állapítod meg, hogy király vagyok." Jézus király volta az ő isteni küldetése, mellyel tanúbizonyságot tesz „az igazságról", vagyis Isten kinyilatkoztatásáról. Jézus királyi méltósága és hatalma ebből a küldetéséből származik és benne gyökerezik: mint Isten küldötte „született" és „jött" a világba. Ez a küldetés pedig igény és hatalom azok fölött, akikhez küldetése szól. •244