Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
16, 1. 4. 2. i i i i 3. 1 4/b 5. ; 6. > 7. 1 i 9. í 10. i 11. ] ] 12. 13. • i ( ] i í Rövid összefoglalásként utalnak a búcsúbeszédek újból arra az üldöztetésre, mely a tanítványokra vár. Jézus felkészíti őket, hogy „meg ne botoljanak": ne legyen az üldöztetés olyan tőrré, melybe beleesnek és hitük elernyed. Amikor elkövetkezik az üldöztetés órája, a tanítványnak emlékeznie kell arra, amit Ura mondott, s tudnia kell, hogy nem teljesedhetik be rajta más, mint amiről már Krisztus is szólt. A tanítványokat „kirekesztik majd a gyülekezetből", azaz kitaszítják a zsinagóga közösségéből. Kezdetben a tanítványok nem szakították meg a kapcsolatot a zsinagógával, általában a zsidóság gyülekezeti életével. De már az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv tanúskodik arról, hogy a zsinagógában nem tűrték meg a bizonyságtételt Krisztusról s a görög területeken (pl. Korintusban, stb.) a gyülekezeteknek a zsinagógától függetlenül kellett szervezkedniük. Amikor a negyedik evangélista művét megírta, nyilván még nagyon élénken megvolt a gyülekezetek emlékezetében, hogyan mondottak átkot a keresztyénekre, hogyan zárták ki őket a zsinagógai gyülekezetek közösségéből. Sőt ugyancsak sokszor tapasztalták a gyülekezetlek, (hogy üldözésre és sanyargatásra sokszor éppen az írástudók által vezetett nép adott indítást. A farizeizmus úgy érezte, hogy Istennek szolgál vele, ha üldözi, sőt vérpadra juttatja a keresztyéneket. 9 6 Mert az írástudomány az Ószövetségben nyert kinyilatkoztatás elleni támadásnak érezte Krisztusnak az igényét arra, hogy ő Isten Fia. Ha ez ellen nem harcolt, akkor a saját létét látta veszélyben forogni. A 2. század közepe táján írja Jusztinusz Martyr: „Zsinagógáitokban elátkozzátok azokat, akik Krisztusban hisznek. A jelenleg uralmon lévők [kormányzási rendszere] miatt nincs ugyan hatalmatok arra, hogy kezeteket ránk vessétek, de ezt is megtettétek, valahányszor módotok volt rá". 9 7 Mint már 15, 21-ben, úgy itt is újból hangsúlyozza Jézus: ez a magatartás abban gyökerezik, hogy nem ismerik sem az Atyát, sem Krisztust. Mindezt nem mondtam nektek eleinte, mivel veletek voltam. Most azonban elmegyek ahhoz, aki küldött engem és közületek senki sem kérdezi tőlem: hová mégy?! Mivel azonban ezeket mondtam nektek, a szomorúság eltöltötte szíveteket. Pedig igazat mondok nektek: javatokra van, hogy elmegyek. Mert, ha nem megyek el, nem jön b1 hozzátok a Segítő; de ha elmegyek, elküldöm hozzátok. Ha pedig sljön, [a megtérés útjára] utasítja majd a világot a bűn, igazság és télét tekintetében. A bűn tekintetében, mert nem hisznek bennem; gazság tekintetében pedig, mert az Atyához megyek és többé nem áttok engemet; ítélet tekintetében pedig, mert e világ fejedelme elnyerte ítéletét. Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem hordozhatjátok el. De majd ha eljön ő, az igazság Lelke, az vezet el titeket ninden igazságra. Mert nem magától szól majd, hanem azt mondja, 96 Az írástudók többször hangoztatták ezt az elvet: „Aki az istentelenek vérét untja, az olyan, mint aki áldozatot mutat be". V. ö. Num. Rab. 21 (191a) stb. StrackBillerbeck, id. h. II, 565. 97 Just. Diai. c. Tryph. 16,4; v. ö. ugyanott 133,6: „Még mindig készek vagytok i vétkezésre. Mert Krisztust megöltétek és mégsem tértek meg. Sőt bennünket is. . . gyűlöltök és gyilkoltok, valahányszor hatalmatok van hozzá. Szüntelenül átkozzátok Krisztust és követőit..." V. ö. még Csel. 17,5—9; 18,12—17; Mart. Polyc. 13,1; Eus. hist. eccl. II. 23,17—18. •216
