Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
üdvösség bizonyosságának az öröme. Hiszen Jézus ahhoz az Atyához megy, „aki nagyobb őnála". Jézus mindenben az Atyának engedelmeskedik, az Atya akaratát cselekszi és viszi véghez a világban. Ha ő ehhez az Atyához távozik, akkor ez záloga annak, hogy a tanítványon beteljesedik mindannak a kegyelemnek és békességnek az ígérete, melyet Jézustól nyert. A 29—31. versek lezárják a búcsúbeszéd befejezését. Először Jézus arra utal, hogy az elmondottakkal előkészítette tanítványait arra, ami rájuk vár s amit majd isteni ajándékként nyernek el: „Higgyetek, amikor bekövetkezik!" De most már az ő ideje lejárt, „többet már nem beszél velük". 9 2 Jön már „a világ fejedelme" (a Sátánnak ehhez a megjelöléséhez v. ö. 12, 31-nél!). Jön, hogy keresztülvigye akaratát s legalább is azt a látszatot keltse, mintha Krisztus művét halálba és gyalázatba fojtaná. Pedig Krisztus ellen nem tehet semmit. 9 3 Mert Krisztus visszautasította a Sátán minden kísértését, nem vette igénybe a Sátán segítségét (v. ö. Mát. 4, 10), ellenkezőleg mindvégig tanúsította, hogy a világ minden cselekedete. gonosz (v. ö. 7, 7) s hogy a Sátán a „hazugság atyja" (8, 44). Ezért most, mikor a világ fejedelme úgy gondolja, hogy elérkezett diadalának órája, mégsem tehet ellene semmit. A Sátán látszólagos diadalának az órája is csak egy célt szolgál, mert eszközzé válik Krisztus kezében; a világ így ismeri meg, hogy Krisztüs „szereti az Atyát" — az evangéliumban csak itt jelöli meg a „szeretet" fogalma Jézusnak az Atyához való viszonyát, egyébként ez a fogalom mindenütt az Atyának Krisztushoz való viszonyára vonatkozik. Az pedig, hogy Krisztus szereti az Atyát, abban mutatkozik meg, hogy „úgy cselekszik, ahogy azt az Atya neki meghagyta", vagyis, hogy mindenben az Atya akaratát viszi véghez. Az Atya akaratát teljesíti akkor is, amikor vállalja a keresztet és elindul a Golgotára. Az utolsó mondat — „Keljetek fel, menjünk innen!" — lezárja a búcsúbeszédek első menetét, sőt egyúttal lezárásul szolgál az utolsó vacsorának a 13. fejezettel kezdődő leírásához is. 15, 1—16, 33: Jézus búcsúbeszédei, II. rész. Jézus „búcsúbeszédeinek" a második menete nagyjából ugyanazokat a mozzanatokat és elemeket tartalmazza, mint az első rész. Azért kü'önösen helyenként szinte az a benyomása az olvasónak, mintha a búcsúbeszédek első menetének az ismétlésével volna dolga. Ez a benyomáá azonban csalókának bizonyul, ha a búcsúbeszédek második részét pon92 Lehet, hogy a „sokat" sző, melyet a fentebbi fordításba is belevettem, betoldás a szövegbe, mellyel egy másoló átvezetést akart biztosítani a következő fejezetekhez. A gondolatmenet simább, ha ez a szó hiányzik. 93 A mondat második felének az értelme vitás. Már az ókorban sem értették s talán ennek a nyoma az, hogy egyes kéziratok ezt a szöveget adják: a világ fejedelme „nem talál majd bennem semmit" vagy „nem lesz semmije, amit találhatna". Akik így javították a szöveget, nyilván úgy értették azt, hogy a világ fejedelme nem talál Jézusban semmi bűnt. Az összefüggésnek' azonban ez az értelem nem felel meg, ill. nem illeszkedik bele simán. Valószínűbb, hogy a görög szöveg egy héber, ill. arám fordulat fordítása. A görög szöveg szórói-szóra annyit jelent: a világ fejedelmének „nincs bennem semmije sem". Az ennek a szövegnek megfelelő rabbinisztikus kifejezésmód aoznban azt jelenti: „nincs joga hozzám", „nem támaszthat igényt rám". Ez a kifejezés pedig azt akarja mondani, hogy a Sátán nem támaszthat Jézussal szemben semmiféle igényt, nem tehet ellene semmit, nem kerítheti őt hatalmába, mivel Krisztus mindig visszautasította a Sátánt. Erre az értelemre való tekintettel fordítottuk a szöveget úgy: „nem tehet ellenem semmit". 29. 30. 31. •207
