Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

Atyával való egységben haladjon a maga útján. Most az evangélista arra mutat rá, hogy ebben a Sátán sem tudja megakadályozni, sőt, hogy a Sátán is eszközzé válik, amikor Isten keresztülviszi a maga akaratát és amikor Jézus ennek az isteni akaratnak engedelmeskedik. így szólítja fel Jézus Júdást: „Amit tenni akarsz, cselekedd hamar!" Jézus maga ad utasítást a Sátán hatalmába került Júdásnak és Júdás, az „engedelmes áruló" kénytelen-kelletlen engedelmeskedik: „Amikor az elfogadta a falatot, azonnal kiment". Az evangélista hozzáteszi, hogy „éjszaka volt". Ez az adat először valószínűleg arra mutat, hogy a vacsora ugyan este kezdődött, de akkor, amikor Júdás a tanítványi körből eltávozott, már . éjszaka volt. Azonban ezen a megállapításon túl ez az adat nyilván mélyebb — szimbolikus — értelmű: Júdás az éjszaka sötétjébe távozott. A sötétség hatalma tetőfokára hágott, amikor Júdás elindult, hogy véghezvigye árulását. Egy közbevetett megjegyzéssel az evangélista megemlíti, hogy az asztaltársak közül senki sem értette meg, miért mondotta Jézus Júdásnak e szavakat: csak később világosodott meg előttük Jézus szavainak mélységes és titokzatos jelentősége. Akkor legfeljebb arra tudtak gondolni, hogy Jézus a hétköznapi élettel kapcsolatos utasítást adott Júdásnak. Hogy egyesek a közelgő ünneppel kapcsolatos bevásárlásokra gondoltak, az annak a jele, hogy az evangélista visszaemlékezése szerint az utolsó vacsora niszán 13-án, tehát két nappal az ünnep kezdete előtt volt. Niszán 14-ről 15-ére virradó éjszaka értelmetlen lett volna arra gondolni, hogy Jézus bevásárlásokra ad utasítást Júdásnak: akkor t. i. már érvényben volt az ünnepi munkaszünet és nem lehetett volna semmit sem bevásárolni. Az utolsó vacsorával kapcsolatos eseményeket ezzel az evangélista lezárja és a következőkben Jézusnak a tanítványaihoz intézett „búcsúbeszédeit" közli. Sok vitára adott alkalmat az a körülmény, hogy a negyedik evangélista nem közli az utolsó vacsoránál az úrvacsora szereztetésének a történetét. Nem tudjuk megállapítani annak az okát, hogy az evangélista ezt a történetet miért nem közli. Annyi nyilvánvaló, hogy az evangélista ismerte az úrvacsorát s hogy azok a gyülekezetek, melyeknek körében élt s amelyeknek az evangéliumát írta, éltek az úrvacsorával. Vita tárgya lehet az is, hogy az utolsó vacsora történetében hol volna negyedik evangélium elbeszélésrendje szerint a helye az úrvacsora szereztetésének. Sokan ezt a helyet 13, 30 és 13, 31 közt keresik. Ez lehetséges, bár hangsúlyozni kell, hogy a negyedik evangélista nem úgy építi fel elbeszélését, hogy ilyen kiegészítésnek helyet hagyna. 13, 31—16, 33: Jézus búcsúbeszédei. 1. A 13, 31-től 16, 33-ig terjedő szakaszt „Jézus búcsúbeszédei" néven szoktuk emlegetni. Ez az elnevezés félreértésre adhat okot annyiban, hogy azt a benyomást keltheti, mintha itt Jézus elbúcsúzna tanítványaitól. Holott a következő beszédekből hiányzik az az édeskés, szomorú vagy fájdalmasan elmerengő hangulat, amely az embereket eltölti, amikor egymástól búcsúznak. Mégis helytálló ez a megjelölés annyiban, amennyiben a következő beszédek foglalják magukban azt, amit Jézus tanítványainak s 'velük együtt gyülekezetének örökségül hagy és amit tőlük követel. A negyedik evangélista az előzőben viszonylag kevés olyan 30 28 29 13 A testté lelt Ige 193