Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

aki „hisz". Krisztusnak a küldetése éppen ez, hogy „világosság" legyen és „megmentse a világot". Ez a küldetés szemben áll az ítélet-tartással. Ezt Krisztus az evangélium folyamán ismételten hangsúlyozta, v. ö. 3, 17—-18; 8, 15. Itt új hangsúllyal szólal meg az a megállapítás, hogy nem Krisztus ítéli meg azt, aki hallja beszédeit, igéjét, hitre hívó tanúbizonyságtételét, de nem tartja meg azt, nem fogadja el, kitér a döntés elől. vagy Krisztus ellen dönt. Mert aki „nem fogadja el Krisztus beszédét" s ez más szóval azt jelenti, hogy „megveti őt", annak „van ítélőbírája". Krisztus nem úgy ment meg s ad életet, üdvösséget, hogy igéje mintegy kényszerítő erővel, önmagától, mekanikus módon vinné kersztül művét. Ez éppen azt jelenti, hogy döntés elé állít. Ezért áll az, hogy Krisztus nem ítél, ítéletté az ige lesz rajtunk, melyet hirdetett. Az „ige", vagyis összefoglaló módon mindaz, amit Krisztus hirdetett, mindaz, ami engedelmességet követelt és életet kínált fel, vádolja és ítéli majd el az utolsó napon mindazokat, akik nem hittek," nem fogadták be az igét s nem engedelmeskedtek neki. Az életet adó, döntés elé állító ige ítélőbíránkká pedig azért lesz, mivel Krisztus „nem magától szól", nem „magától cselekszik", hanem azt hirdeti és azt cselekszi, amit az Atya ad neki parancsolatként, v. ö. 7, 16—17; 8, 28 és 38; 10, 18. Akármit hirdet is, azt úgy hirdeti, ahogyan az Atyától vette. Ez az Atyától származó „parancsolat", ez az örök élet. 47 48 49 50 f ¿•n •183