Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
16. 17. 18, 19, 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. formált jövendölés „Sión leányához" szól, ami vagy Jeruzsálemet vagy pedig a templomot jelöli meg: mindkét értelem a gyülekezetre utal. A gyülekezethez szól a próféta figyelmeztetése, hogy „királya", az Istentől küldött Messiás jön. Az evangélista megjegyzi, hogy a tanítványok nem ismerték fel „ezt", vagyis Jézus bevonulásának ezt az értelmét. A Jézust üdvözlő sokaság ünnepi hódolásában nem ismerték fel azonnal az ószövetségi prófétai ige beteljesedését, nem láttták meg annak az értelmét, amit a sokaság „vele cselekedett" s nem ismerték fel, hogy Jézusnak ebben a bevonulásában vált valóra a prófétai ígéret. Ezt az összefüggést csak Jézus megdicsőülése után látták meg. Más esetben is előfordulhatott, hogy az ünnepre egybegyűlő zarándok-sereg hódolattal köszöntött egyegy, az ünnepre jövő körülrajongott tanítót: innét érthető, hogy alig néhány nappal utóbb, mikor Jézust elfogták, jeruzsálemi bevonulása nem szerepelt azok közt a vádpontok közt, melyekkel őt vádolták. A „sokaság", az ünnepi gyülekezet Jézust köszöntve már-már azon a ponton volt, hogy megtegye őt messiási királynak és mégsem jut el odáig, hogy felismerje benne azt, aki ő valóban, t. i. a próféták által megígért Messiást. Ennek ellenére a sokaság, — azok, akik látták a Lázáron véghez vitt csodát, — „tanúbizonyságot tett": akarva, nem akarva tanúbizonyságot tett. A csodát kereső, a rendkívüli dolgok és a látványosságok igézetében élő nép minden hitetlensége ellenére is tanúbizonyságot tesz és tanúbizonysággá lesz, hogy beteljesedett Jézusban az ígéret. A „jel", a csoda igézetében mentek Jézus elé, de messiási királyi hatalmának a bizonyságaivá lesznek. S nincs máskép ez legádázabb ellenségeivel, a farizeusokkal sem. Irigy tehetetlenségükben beszélnek arról, hogy „nem mennek semmire". De öntudatlanul is megjövendölik a csodát: „az egész világ elindult utána!" 12, 20^-36/a: Jézus és a görögök. Azok között, akik felmentek [Jeruzsálembe], hogy az ünnep alkalmából imádják [Istent], volt néhány görög. Ezek felkeresték a galileai Betsaidából való Fülöpöt és kérték őt, mondván: Uram, Jézust akarjuk látni! Fülöp elment s megmondta Andrásnak. András és Fülöp pedig elment s megmondta Jézusnak. Jézus pedig így felelt nekik: Elérkezett az Ember Fia megdicsőülésének az órája! Bizony, bizony mondom nektek, ha a földbe hullott búzaszem el nem hal, egyedül marad. De ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszti azt, de aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök élet számára. Aki kész szolgálni nekem, kövessen engemet, s az én szolgám is ott lesz, ahol én vagyok. Aki szolgál nekem, azt tisztességhez juttatja az Atya. Most meg van rendülve a lelkem, de mit is mondjak? [Vájjon azt-e:] Atyám, ments meg ettől az órától?! De nem! Hiszep éppen ezért jutottam el erre az órára! Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Ekkor szózat jött az égből: máris megdicsőítettem és ismét megdicsőítem majd! Az ott levő sokaság pedig, mely hallotta [a szózatot], így szólt: Mennydörgés volt! Mások azonban azt mondták: Angyal szólt hozzá! Jézus felelt s azt mondta: Nem énérettem hangzott el ez a szózat, hanem tiérettetek! Most van •174
