Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

önelégültek, akik hagyományaikat és tudásukat, kegyességüket és a saját elképzelésük szerint formált istenüket mindennél többre tartják, „vakokká lesznek": nem ismerik fel Krisztusban Isten küldöttét, nem látják rajta Isten dicsőségének a ragyogását, egyre inkább belesüppednek saját gondolataik és elképzeléseik útvesztőjébe, hitetlenséggé válik vallásosságuk és kegyességük, ítéletté lesz rajtuk Krisztus jövetele. ítéletté pedig Jézus jövetele csak azért lesz, mert abban a döntésben, mely elé igéje állít bennünket, elválasztódnak egymástól hívők és hitetlenek. Sötétség és világosság csak akkor válik szét egymástól, amikor a világosság felragyog. Krisztus jöveteléig mindnyájan vakságban leledzünk, csak Krisztus által leszünk látókká. Bűnné a vakság akkor lesz, amikor az ember — mint a farizeusok — felveti magára nézve a kérdést: vak-e, vagy pedig lát? Ebben a kérdésben tudatosul számunkra a Krisztushoz valcl viszonyunk. Előzőleg a vakság sem bűn, ill. nem számít annak. Bűnné a vakság akkor lesz, mikor a hitetlen ember képzeli önmagát látónak. Ebben a képzelgésben jelentkezik a hitetlen döntés Krisztus ellen. 10, 1—39: Jézus, a jó pásztor. A 10. fejezet szövege közvetlenül és minden átmenet nélkül kapcsolódik hozzá az előzőhöz, úgy mintha a most következő „példázat" kifejtése volna annak, amit 9, 39-ben Jézus a vakon születetthez, ill. 9, 41-ben a farizeusokhoz mondott- Tartalmilag azonban a jó pásztorról szóló példázatnak nincs belső kapcsolata a 9. fejezettel és azok az értelmezések, melyekkel egyes magyarázók a kettő közt mégis kapcsolatot kerestek, mind igen mesterkéltek. Ehhez járul, hogy a fejezet gondolatmenetében is vannak feltűnő, sőt egyenesen „rendetlenség"-re utaló mozzanatok. Ha a fejezetet a 9.-hez kapcsoljuk, akkor az 1—21. versek, mint a vakon született meggyógyításához kapcsolódó példázat, még a 7,1. kk-ben említett sátoros ünnep eseményanyagához tartozik. A 22. verstől fogva azonban az evangélista a december hónapra eső templomszentelési ünnepen elhangzott vitát közli. Ez az ünnep kb- 3 hónappal volt a sátoros ünnep után, Jézus a 27. vers szerint mégis egy olyan igével fordul hallgatóihoz, mely tulajdonképpen a jó pásztorról szóló példázat anyagába tartozik bele. Viszont 10, 19—21 lezárása simán és közvetlenül csatlakozik a 9. fejezethez. Ezért újabb magyarázók közt egyre többen fogadják el azt a feltevést, hogy 10,19—21 eredetileg közvetlenül a 9. fejezet után következett és a vakon született meggyógyításával kapcsolatos vitát zárta le, 10, 1—18 eredeti helye pedig 10, 29. és 30- versei közt van. Más szóval: a vakon született meggyógyításáról szóló elbeszélés történetének a 10, 19—21. verseivel történt lezárása után az 10,22 és következő verseiben folytatódik. A jó pásztorról szóló „példázat" pedig a templomszentelési ünneppel kapcsolatos vitának az anyagába tartozik. Arra a kívánságra, hogy Jézus nyíltan jelentse ki Krisztus-voltát, válaszol Jézus azzal, hogy „ő már megmondta, de a zsidók nem hisznek": „Ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül". Jézus juhai hallják pásztoruk szavát s azokat — mondja Jézus, — senki sem ragadhatja ki az ő kezéből. Ehhez csatlakozik most a jó pásztorról szóló „példázat", ill. beszéd. A szöveg folytatódik a 18. versig, addig, ahol Jézus arról szól, hogy a jó pásztor életét adja a juhokért s hogy Krisztusnak hatalma van életét odaadni és ismét felvenni, mert ilyen értelmű parancsolatot kapott az Atyától. Ehhez kapcsolódik a 30- vs.: ,,Én és az Atya egy vagyunk." Ezután folytatódik a szöveg a 31—39. versekkel. Noha a 10, 1—18. versek beékelése a 10, 29- és 30. versek közé sem ad teljesen sima gondolatösszefüggést, a gondolatmenet így a jelenleginél mégis jóval világosabb és kevesebb zökkenőt mutat. A fejezet így 40. 41. •149