Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
38. 39. 40. 41. zel Jézus nem egy egyszeri esetre utal (v. ö. 5, 18), hanem arra az állandó magatartássá lett viselkedésükre, melynek oka az, hogy Krisztus igéje „nem talál helyet bennük", 5 8 azaz az igét nem fogadják be s így az köztük mintegy hontalan. Ezt világítja meg a következő mondat, melyben Krisztus szembeállítja önmagát, ill. igéjét ellenfeleinek a magatartásával és annak gyökereire mutat rá. Krisztus azt hirdeti, amit „az Atyánál látott". Mint egyebütt is, ez az ige is Krisztusnak az Atyával való végső egységére utal s egész üzenetét, minden evangélium-hirdetését ebből az egységből vezeti le. De másfelől ellenfelei is azt „cselekszik", vagyis egész magatartásukat az határozza meg, amit „az ő atyjuktól hallottak". Őket is az határozza meg magatartásukban és cselekvésükben, amit „hallottak", azaz amit kaptak attól, aki nekik uruk és akinek szolgálnak. Ez az ige már célzás arra, amit utóbb a 44. vers nyíltan is kifejez, hogy t. i. magatartásukat meghatározó uruk, „atyjuk" az ördög. Ez ellen a ki nem mondott feltevés ellen tiltakoznak ellenfelei annak új hangsúlyozásával, hogy ők Ábrahám ivadékai. Ezt Jézus ugyan mint leszármazást elismerte (37. vers). Azonban ahhoz, hogy joggal mondhassák magukat Ábrahám ivadékának, hozzátartoznék az is, hogy Ábrahám magatartását tanúsítsák, hogy Ábrahám cselekedeteit cselekedjék. 5 9 Az egykorú írástudomány ismételten emlegeti „Ábrahám cselekedeteit", s ilyenekként a „jóindulatú szemet (azaz irgalmasságot), a szerény érzületet és az alázatos lelket" említi meg (Pirke aboth 5, 19). Itt a szöveg összefüggésében ezekre nincs utalás. Jézus nem is írja körül, hogy milyen cselekedetei Ábrahámnak azok, melyekről szó van, — hacsak arra nem gondolunk, hogy az 56. vers szerint Ábrahám ujjongott, hogy majd megláthatja Krisztus napját. Bármint vélekedjünk is azonban „Ábrahám cselekedeteiről", egy bizonyos: Ábrahám nem fordult gyilkos szándékkal olyasvalaki ellen, aki neki az Istentől hallott igazságot hirdette, sőt ellenkezőleg, Ábrahám alávetette magát az isteni igazságnak. Éppen ez a magatartás hiányzik utódainál s ebben-nyilatkozik meg, hogy ők nem Ábrahámnak, hanem a „saját atyjuknak", azaz — a 44. vs. szerint — az ördögnek cselekedeteit viszik véghez. Ezt azonban Jézus még nem mondja ki nyíltan s ellenfelei nem is értik világosan, mit mond. Csak azt értik, hogy Ábrahámmal való kapcsolatukat tagadja Jézus. Ez ellen tiltakoznak akkor, amikor tagadják, hogy „paráznaságból születtek" volna. A „paráznaság" az ószövetségi próféták elterjedt szóhasználata szerint képies megjelölés a bálványimádás számára (v. ö. Hós. 1, 2; 2, 4; 2, 7 stb.). Az írástudók ellenben V. Móz. 14, 1 alapján büszkén hivatkoztak arra, hogy az izraeliták mind Isten fiai, 6 0 legalább is addig és amennyiben megtartják a törvényt, mely mint a bíborpalást és a korona a királyok fiainak, úgy szolgál nekik ékességül. A pogány népek ellenben mint bálványimádók „paráznaság fiai". Ha erre a szóhasználatra gondolunk, akkor Jézus ellenfeleinek a védekezése egyúttal azt is jelenti, hogy ők nem bálványimádók, hanem Isten gyermekei, akik ragaszkodnak a törvényhez. Ilyen értelemben hangsúlyozzák, hogy Isten áz egyetlen atyjuk. 58 A görög szöveg értelme nem egészen biztos. Jelenthet annyit is, mint ,,az én igém nem jut előbbre köztetek", vagy „nem terjed köztetek". De a szövegben közölt fordítás látszik a legvalószínűbbnek. 59 Egyes kéziratok a következő szöveget tanúsítják: „Ha Ábrahám ivadéka volnátok, akkor Ábrahám cselekedeteit cselekednétek!" Tartalmilag ez a változat is ugyanazt mondja, mint a szövegben közölt fordítás. oo V. ö. pl. Plrke aboth 3,14: „Akiba rabbi szokta mondani: Az izraeliták (Isten) kedveltjei, mert a Magasságos fiainak neveztettek." 138-
