Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
dicsőülését is. A kereszten dicsőül meg Jézus s akkor majd meg lehet látni, fel lehet ismerni — mondja, — hogy „én vagyok". A kereszten és a megdicsőülésben teljesedik ki az Emberfia küldetése s e küldetés beteljesítése mutatja meg nemcsak lényének kifürkészhetetlen titkát, hanem azt is, hogy nem hamis messiásként alkalmazza magára az „én vagyok" ősi istenmegjelölését. Mert akkor megtetszik majd az Atyával való tökéletes egysége, t. i. az, hogy „magától semmit sem cselekszik, hanem hogy a szerint szól, amint az Atya tanította". De kitetszik akkor igényének a jogossága abból is, hogy nem marad egyedül még a kereszten sem, — noha az a hitetlen megítélés szerint éppen Istentől való elhagyatottságának és Isten kárhoztató ítéletének a megnyilatkozása: „Vele lesz az, aki őt elküldötte", „mert mindenkor — tehát a kereszt vállalásában is — azt cselekszi, ami kedves előtte". Ellenfelei nem értik meg és nem fogják fel az „én vagyok" értelmét. Ezért fordulnak hozzá avval a kérdéssel: „Te ki vagy?" Éppen ez a meg-nemértés is mutatja, hogy Jézus titokzatos és értelemmel meg sem ragadható méltóságának a kinyilatkoztatása állítja végső és elkerülhetetlen döntés elé az embert. A hitetlenség éppen az, hogy nem fogadja el annak a kinyilatkoztatását és igényét, aki az „én vagyok" titkával tárja fel önmagát, hanem a ,,Te ki vagy?" kérdésével mintegy hatalmába akarja őt keríteni. Ezért nem felel Jézus közvetlenül erre a kérdésre és utasítja vissza: „Egyáltalán, — mit is beszélek veletek! 5 5 Noha sokat kellene még mondania és ítéletet is kellene még tartania, megelégszik azzal, hogy az Atyára utaljon, aki „igaz", azaz nem hazudik akkor, amikor önmagát kinyilatkoztatja, s akit a Fiú mintegy megjelenít azzal, hogy azt szólja és hirdeti a világnak, amit tőle hallott. Noha ellenfelei nem értik meg, hogy ezek a szavai az Atyára utalnak, Jézus mégis újból rámutat az Atyával való egységének a titkára. Ez azonban ítéletté válik rajtok, amikor az Emberfia keresztre feszíttetésében és megdicsőülésében kiteljesedik az Atyával való egysége, örökkévaló és változhatatlan „én"-jének, az „én vagyok" kinyilatkoztatásának a titka. Ennek a visszautasítása minden bűn gyökere s e miatt a bűn miatt kell meghalniok. Mikor ezeket mondotta, sokan hittek benne. Ekkor így szólt Jézus a zsidókhoz, akik hittek neki: Ha megmaradtok az én beszédemben, valóban tanítványaim vagytok és megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz majd titeket. Azok válaszoltak neki: Ábrahám ivadéka vagyunk és nem voltunk soha senki szolgái: hogyan mondhatod, hogy „szabadok lesztek"? Felelt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindenki szolgája a bűnnek, aki a bűnt cselekszi. A szolga pedig nem marad meg örökre a házban, a Fiú marad ott mindörökre. Azért akkor lesztek valóban szabadok, ha a Fiú. szabadít meg titeket. » Tudom, hogy Ábrahám ivadéka vagytok. Mégis halálra kerestek engem, mivel igém nem talál helyet bennetek. Én azt hirdetem, amit láttam az Atyánál. Ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoktól hallottatok. Azok így feleltek neki: A mi atyánk Ábrahám! 55 Ennek a mondatnak a pontos jelentése nagyon vitás. A szövegben adott fordítás látszik még legvalószínűbbnek. Mellette szól az is, hogy ókori görög egyházatyák is hasonló értelemben vették ezt a mondatot. 29. 25. 26. 27. 28. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. •133
