Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 12. ség léhasága, vagy tehetetlen nemtörődömsége, hanem inkább isteni hatalmának új életet teremtő ereje. Jézus „nem ítél senkit sem" (Ján. 8, 15), ez mintegy az alaphangja ennek a történetnek s talán éppen erre a versre gondolva iktatták be ezt az elbeszélést ezen a helyen a negyedik evangéliumba. • 8, 12—20: Jézus a világ világossága. Ekkor ismét szólt hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. A farizeusok azonban azt mondták neki: Te saját magadról teszel tanúbizonyságot, [ezért] tanúbizonyságod nem igaz [ = érvényes]. Jézus így felelt nekik: Még ha magam teszek is magamról tanúbizonyságot, tanúbizonyságom akkor is igaz [ = érvényes], mert tudom, hogy honnan jöttem és hová megyek. Ti azonban nem tudjátok, honnan jövök vagy hová megyek. Ti emberi módon ítéltek, én nem ítélek senkit. S ha ítélek is, ítéletem igaz, mert nem vagyok egyedül, hanem én és aki küldött engem. A ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember tanúbizonysága igaz [ = érvényes]. Én vagyok az, aki tanúbizonyságot teszek magamról, és tanúbizonyságot tesz felőlem az Atya is, aki küldött engem. Ekkor azt mondták neki: Hol van a te Atyád? Jézus válaszolt: Nem ismertek sem engemet, sem Atyámat; ha engem ismernétek, ismernétek Atyámat is. Ezeket a beszédeket mondotta Jézus a kincstárban, mikor tanított a templomban. És senki sem fogta el őt, mert még nem érkezett el az ő órája. A következő jelenet közvetlenül csatlakozik a 7. fejezetben elmondottakhoz, azaz a következő vita az evangélista feltevése szerint ugyancsak a sátoros ünnepen folyt le. Lehet, hogy a sátoros ünnepre még külön is van vonatkozása Jézus igéjének. Mint említettük, a sátoros ünnep legemlékezetesebb mozzanatai közé tartoztak az asszonyok udvarában tartott esti ünnepségek a maguk nagyszerű ünnepi kivilágításával. Lehet, hogy Jézus erre az ünnepségre s annak szimbolikus értelemben vett és a messiási üdvkorra vonatkoztatott kivilágítására céloz, amikor önmagát mondja „a világ világosságának". A döntő azonban nem Jézus szavának ez a talán alkalomszerű eredete, hanem az, amit önmagában mond. A „világot megváltó világosság" a zsidó gondolkodás, különösen pedig az írástudomány számára első sorban a törvény, v. ö. Péld. 6, 23. De azután Izráel önmagáról is úgy vélte, hogy amint az olaj világosságot hoz a világra, úgy lesz Izráel is világosság a népek, a világ számára. Ilyen és ehhez hasonló nézetekkel száll szembe Jézus igénye: „Én vagyok a világ világossága!" „Az Ür az én világosságom és üdvöm" (Zsolt. 27, 1), — énekelte a zsoltáros. Ez éppen úgy Krisztusban teljesedik be a hívő számára, mint ahogy őbenne válik valóra a Jahve szolgájáról mondott ígéret is: „A népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen" (Ézs. 49, 6; v. ö. 42, 6). Melette minden más úgy vélt világosság sötétség, Krisztus hozza és pedig egyedül ő hozza a világnak „az élet világosságát". Krisztus pedig azáltal a világ világossága, hogy. kinyilatkoztatásában ő hozza és adja mindazt, amiben és amivel Isten közeledik hozzánk: a bűnt, az Istentől való elszakítottságot eltörlő, •128