Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
53. 8,1,2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 7, 53 8, 1 kéziratokban s csak a későbbi kéziratokban található meg, ott is sokszor olyan szövegkritikai jellel ellátva, mely még utal arra, hogy az elbeszélésnek az evangélium szövegéhez való hozzátartozása kétséges. Hasonlóan hiányzik az ó-szir és ó-egyiptomi (kopt) fordítások legrégibb kézirataiból is, nem ismerik a régebbi egyházi atyák sem s inkább csak a 4- századtól fogva tűnik fel náluk. Egyes kéziratok nem itt, hanem Luk. 21, 38 mögött, toldják be, van olyan kézirat is, amely az elbeszélést Ján. végén, ismét más Ján. 7, 36 után osztja be- De nemcsak a szövegtanúk bizonysága mutatja, hogy az elbeszélés nem tartozhatott eredetileg bele az evangélium testébe, hanem erre vall nyelvezete, elbeszélésmodora és felépítése is: mindez sokkal közelebbi rokonságban van a szinoptikus elbeszélésmóddal, mint a negyedik evangélistáéval. Azonban, ha viszonylag könnyű is megállapítani, hogy a házasságtörő asszonyról szóló elbeszélés eredetileg nem tartozhatott hozzá a negyedik evangélium testéhez, sokkal nehezebb megállapítani az elbeszélés eredetét. Nyilvánvaló hogy az elbeszélés nagyon régi: feltűnik a 3. század közepe táján az ú. n. szír Didaskalia c- ó-keresztyén iratban, sőt Eusebius egyháztörténetének egyik megjegyzéséből sokan arra következtetnek, hogy talán már a 2. századbeli Papias hierapolisi püspök is ismerte Ha az Eusebius által Papiadnál talált elbeszélés valóban azonos volt a házasságtörő asszonyról szóló elbeszéléssel, akkor ez eredetileg valószínűleg az ú. n. „Héberek evangéliumáéból, tehát egy apokrif evangéliumból származik. Más kutatók az elbeszélésről azt gyanítják, hogy eredetileg az ugyancsak apokrif Péter evangéliumában foglalt helyet. Az elbeszélés tehát mindenképpen nagyon régi s az evangéliumi hagyománynak abba az ágába tartozik, mely nem került ugyan bele evangéliumainkba, de belső értéke miatt joggal sorakozik evangéliumaink elbeszélései mellé. Az elbeszélés szövege nagyon bizonytalan, lényegileg két változata van a kéziratokban. A változatok azonban inkább magyarázó jellegű toldások s az elbeszélés tartalmát lényegileg nem érintik. S elmentek, kiki a maga házához. Jézus pedig az Olajfák hegyére ment. Jókor reggel azonban ismét megjelent a templomban és a nép mind odagyűlt hozzá, ő pedig leülve tanította őket. Az írástudók és farizeusok pedig egy asszonyt vezettek eléje, akit házasságtörésen kaptak és középre állítva azt mondták: Mester, ezt az asszonyt házasságtörésnél tetten érték. Mózes pedig megparancsolta nekünk a törvényben, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te pedig mit mondasz? Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék s azután legyen őt mivel vádolni. Jézus azonban lehajolt s ujjával írt a földre. De amikor tovább faggatták, felegyenesedett s azt mondta nekik: Aki bűn nélkül való közületek, az dobjon rá először követ. Azután újból lehajolt s írt a földre. Mikor ezt hallották, egyenként kimentek, kezdve a véneken. S egyedül maradt, előtte az asszonnyal. Jézus ekkor felegyenesedve azt mondta neki: Asszony, hol vannak? Senki sem ítélt el? Az pedig felelte: Senki, Uram! Ekkor Jézus azt mondotta: Én sem ítéllek el. Eredj el, mostantól fogva többé ne vétkezzél! Az első vers talán arra mutat, hogy az elbeszélés eredetileg valamilyen más összefüggésbe tartozott, vagy esetleg már a jelen helyre való beillesztést célozza. Az elbeszélésnek Jézus történetébe való be. sorolása szempontjából sokkal fontosabb az a megjegyzés, hogy Jézus az •126
