Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
38. 39. 40. 41. 42. latkoztatás igényével fellépő mondást formuláztak. 5 0 Jézus igéje tehát már formulázásánál fogva is a kinyilatkoztatás igényével lép fel. Ehhez hozzá kell vennünk még egy másik mozzanatot: a sátoros ünnepen a Siloah forrás vizéből bemutatott áldozathoz olyan képzeteket fűztek, hogy ez az áldozat szimbolikus módon emlékeztet az eszkatológikus üdvkorra, amikor majd beteljesedik Ezs. 12, 3 igéje: „Örömmel merítetek vizet a Szabadító forrásából". Jézus önmagához hívja a „szomjazót", azaz mindazokat, akik itt a halál karmai közt sínylődő világban életre szomjaznak. Jézus evvel a hívásával tehát azt mondja a szomjazóknak, hogy amit a Siloah-forrásból bemutatott áldozat csak jelképesen ábrázol, az nála beteljesedik. Krisztus az a „Szabadító", aki élet vizét kínálja a szomjazóknak. Jézus pedig nemcsak maga kínálja az „élet vizét" a szomjazóknak, hanem ígéretet is ad, hogy „élő víznek folyamai áradnak majd annak belsejéből, aki benne hisz". 5 1 Akik benne hisznek és az ő forrásából merítenek, nemcsak maguk nyernek életet, hanem ez az élet továbbterjed és mintegy kiárad, csodálatos és bőséges gazdagsággal átterjed másokra is. Az evangélista hozzá teszi, hogy Jézus a Lélek ajándékára célzott szavával. A Lélek ajándékán keresztül válik az élet ajándéka valóságossá, mert „a Lélek az, ami megelevenít" (6, 63). Aki pedig elnyeri a Lélek ajándékát, abból magából is árad a Lélek ereje s vele az élet ajándéka. Jézus azonban csak célzott a Lélek ajándékára, „mert akkor a Lélek még nem volt itt, mivel Jézus még nem dicsőült meg". Evvel a mondattal a negyedik evangélista céloz a Lélek kitöltésének a csodájára. Akkor, mikor Jézus ezeket az igéket mondotta, még nem „volt" Lélek, nem olyan értelemben, mintha csak később teremtetett volna, hiszen a Lélek által szóltak a próféták és Isten „mérték nélkül" (3, 34)\ adta a Lelket a Fiúnak. Krisztus megdicsőülése után azonban a Lélek csak kitöltetésekor jött el úgy a gyülekezetbe, hogy annak egész életét megújító erővé lett. Tükröződik ebben a mondatban a zsidóság köztudata is, mert azt is tudta, hogy Isten az ő Lelkét csak a messiási üdvkorban küldi el. Jézus igéje a benne rejlő messiási igénnyel tanácstalanná teszi a sokaságot. Egyesek „a prófétát", azaz nyilván az V. Móz. 18, 15-ben megígért messiási prófétát (v. ö. 1, 21 értelmezését!) vélik benne felismerhetni, mások magát a messiást, a „Krisztust" keresik benne. Ez a vélemény azonban ellentmondásra talál, mert hiszen a messiásnak az ószövetségi próféciának az alapján és a közkeletű messiási reménységnek az értelmében Dávid „ivadékából", Dávid nemzetségéből és Betlehemben kell megszületnie. Tragikussá válik Jézus ellenfelei számára, hogy nem tud szabadulni előfeltevéseitől és a maga alkotta messiási kép akadállyá 50 Ez a stílusforma igen el volt terjedve különösen gnosztikus iratokban, így pl. Salamon ódái 30,1 kk: „Merítsetek vizet az Ur életforrásából, mert nyitva van számotokra! Jöjjetek mind, akik szomjaztok és igyatok! Keressetek felüdülést az Ur forrásainál, mert az szép, tiszta és üdíti a szívet!" — Gyakran találkozunk hasonló stílusalakokkal a mandeus iratokban is. si A szöveg ezt a mondatot az ószövetségből vett idézetnek veszi („amint az írás mondja"). S ez vonatkozik a mondat első felére („aki énbennem hisz"), vagy — ami valószínűbb, — az egész mondatra, 111. annak a második felére. Kérdéses azonban, hogy az evangélista Jézus igéjének a megszövegezésekor milyen íráshelyre gondolt. A magyarázók utaltak Ézs. 43,20; 44,3; 55,1; 58,11; Ezék. 47, 1—12; Joél 2,38; 3,18; Zak. 13,1; 14, 8; Ének. én. 4, 15; Jéz. Sir. 24, 40—47 igéire. Azonban egyik helyen sem találjuk rneg pontosan a keresett igét s ez mutatja, hogy a magyarázók is tanácstalanok az idézet eredetére vonatkozólag. Lehet, hogy egy elveszett apokrif iratból származik az ige, — mint I. Kor. 2,9 vagy Ef. 5,14, — vagy több ószövetségi hely értelemszerű idézésével van dolgunk. •124
