Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

a „jóemberek", azaz — miként Nikodémus, aki ugyancsak „főember" (3, 1), — a szinedrium tagjai felismerték benne a Krisztust. De ezt a lehetőséget maguk a jeruzsálemiek utasítják el, gondolva arra a közkeletű felfogásra, hogy a messiásról nem lehet majd tudni, ha fellép, hogy honnét származik. A messiási remény egyfelől azt tartotta, hogy a messiásnak Dávid házából kell származnia (v. ö. 7, 42), azután, hogy minden előzmény nélkül váratlanul és hirtelen lép fel, jön el a pusztából. Másfelől volt a messiási reménynek olyan formája is, mely szerint a messiás származását senki sem ismerheti, mivel egyenesen Istentől jön el.* — A nép gondolkodása teljesen arra van beállítva, hogy a vezetők és „főemberek" döntsenek és adjanak utasítást a vallásos élet dolgaiban. Ezért tanácstalanok Jézussal szemben. Jézus prófétai szóval** felel erre a tanácstalanságra: Öt ismerik és származása sincs titokban. Ezzel a megállapítással Jézus szembefordul a közkeletű messiási reménynek avval a tételével, hogy a messiás ismeretlenként tűnik fel, ha eljön. De az a tudás, hogy honnét származik Jézus, milyen családból való, nem dönt a tekintetben, hogy kicsoda ő. Sőt ez a „tudás" tudatlansággá lesz akkor, amikor Krisztus küldetéséről van szó. Krisztus származását csak az ismerheti, aki őt magát, küldetését elismeri, elfogadja. Ez a döntő. Jézus ellenfelei pedig nem ismerik azt, aki őt küldötte. Jézus nem „magától", a saját indításából „jött": ez az Ö „autoritása". Küldetésben jár: nem saját akaratát viszi véghez, hanem az Atyáét (6, 38); nem a saját hírnevét és dicsőségét keresi, hanem azét, aki őt küldötte (7, 18). Mindez onnét van, hogy küldetésben jár, mint az, aki az Atya kinyilatkoztatását hozza. Az pedig, aki őt küldötte, „igaz", azaz nem hazug, mert nyütan és őszintén tárja fel önmagát a kinyilatkoztatásban. De éppen őt nem ismerik Jézus ellenfelei. Nem ismerik azért, ifiivel küldöttjét, Krisztust elutasítják. Ismerhetnék ugyan őt a törvényből, a próféták kinyilatkoztatásából. De ez az ismeretük is elvész, betokosodott nemismeréssé, sőt hazugsággá válik, mivel szembefordulnak avval, aki felől éppen ez az ószövetségi kinyilatkoztatás tesz tanúbizonyságot (5, 39): ezért „nem marad meg igéje sem bennük" (8, 37). Csak Krisztus maga ismeri őt. Ez nem azt jelenti, hogy neki titkos és titokzatos ismeretei vannak az Atya felől. Inkább azt hangsúlyozza, hogy „az Atyától származik és az ő küldöttje". Származásának a titka a küldetése. Küldetése származása által nyer súlyt, méltóságot és tekintélyt. Hogy pedig Jézus Istent ismeri, az éppen annyit jelent, hogy ismeri a saját származását és küldetését. Küldetésének a teljesítésével cselekszi az Atya akaratát. Az Atyát pedig az ismeri, aki neki engedelmeskedik és akaratát véghezviszi. — A szakasz első jelenetét lezárja az a közlés, hogy Jézust el akarják fogni: nyilvános beszéde, melyben messiási igénye szólal meg, indítja a sokaságot arra, hogy egyesek megkísérlik őt elfogni. Végezetül is azonban „senki sem veti rá a kezét, mert még nem érkezett el az ő órája". Az evangélista nem mondja meg, hogy mi kötötte meg Jézus ellenfeleinek a kezét. De Jézust nem lehetett elfogni, amíg el nem érkezett az órája, az Istentől rendelt időpont. Jézus története nem esetleges események sorozata, nem véletlenek halmazata, nem is mechanikusan ható immanens „történeti okok" eredője, hanem 27. 28. 29. 30. * IV. Esdr. 13,25 szerint pl. a messiás „a tenger szívéből" száll majd fel, vagyis nem lesz sem apja, sem anyja és nem is ismerheti senki a származását. ** A görög szövegben álló szó tulajdonképen annyit jelent, mint „kiáltani". De ez az ige a prófétai üzenet közvetítését jelenti (hasonlóan 1,15; 7,37—38; 12,44 kk.). •121