Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

7. 8. használat szerint a „döntő időpontot" jelenti, azt a pillanatot jelöli meg, amelyet az embernek meg kell ragadnia, hogy valamely vállalkozást szerencsésen vihessen végre. „Kairos" így az általános görög szóhsaználat szerint a sorstól meghatározott és a sorstól adott, de éppen ezért sorsszerűen titokzatos pillanatot jelöli meg. A görög biblia ezt a kifejezést az Isten által adott és felhasznált „időre", „alkalomra" és „pillanat"-ra alkalmazza. Kairos az Isten által adott és meghatározott időpont, a „döntő alkalom", az Isten adománya, de egyúttal a döntés elé állító időpont, amikor Isten követelése szól hozzánk s annak elmulasztása, vagy megvetése ítéletté válik rajtunk. Ezért a kairos eszkatológikus idő, azaz olyan időpont, amikor és amelyben Isten kegyelmes ajándékát adja nekünk, de egyúttal ítéletet is magában foglaló igével fordul hozzánk. Az idő Jézus számára is isteni „kairos". Neki is úgy kell fogadnia a néki adott időt, hogy Isten akaratát teljesítse. Ezért figyel Jézus mindenkor Isten akaratára, figyel annak az „órá"-nak az elérkeztére, mely meghozza számára a döntésnek, a cselekvésnek a pillanatát. Ez az időpont Jézus számára még nem érkezett el, viszont — mondja, — „számotokra az idő mindenkor készen áll". A hitetlen világ nem ismeri az isteni „kairos" csodálatos ajándékát és felelősségét. Ügy véli, hogy elhatározása saját kezében áll és maga választja meg a számára kedvező döntő pillanatot, az „alkalmat", maga aknázza ki a pillanat kínálta lehetőségeket. A világ ezzel megcsalja önmagát, ezért keserű gúny, sőt ítélet van Jézus szavában, mikor arról beszél, hogy a világ számára az idő mindenkor készen áll. Készen áll, de csák úgy, hogy elmulasztja az igazi „kairos"-t, az Isten által adott döntésnek minden felelősséget magába záró, soha vissza nem térő pillanatait. Mivel ezt a döntést nem ragadja meg a világ, azért „gyűlöli" Krisztust. Aki maga is a világhoz tartozik — mint a testvérek is, — azt nem gyűlölheti a világ. Annál inkább fordul gyűlölete Krisztus ellen, aki „tanúbizonyságot tesz felőle, hogy cselekedetei gonoszak". A negyedik evangélista nem részletezi Jézusnak megtérésre hívó igéjét, csak így általánosságban utal rá. A hangsúly itt inkább azon van, hogy amikor Krisztus világossága ragyog a világban, akkor a világosság ragyogása maga tárja fel a világ gonoszságát. Mert nemcsak egyes cselekedetek gonoszságáról van szó, hanem arról, hogy „az emberek jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot" (3, 19) és ragaszkodnak gonoszságba merült életük sötétségéhez. Ezzel a sötétségbe süllyedt világgal Jézusnak nincs semmi közössége. Ezért nem is áll a szolgálatába: nem enged a testvérei felhívásának sem, hogy tegye át működésének színhelyét Júdeába. Ez az adott helyzetben annyit is jelent, hogy Jézus nem megy fel az ünnepre sem Jeruzsálembe, „mivel ideje [azaz Istentől rendelt órája] még nem érkezett el"." Jézusnak ez a mondása sokat tárgyalt és súlyos kérdést jelent az írásmagyarázók számára. A jelenlegi szöveg ugyanis ar,ról beszél, hogy Jézus testvéreinek azt mondja: nem megy fel Jeruzsálembe, azután Galileában marad, de utóbb mégis felmegy, bár „titkon" az ünnepre. Vájjon Jézus megtévesztette-e testvéreit? Semmi esetre sem gondolhatjuk, hogy az evangélista ilyesmit felételezett volna Jézusról. Ezért 47 Egyes régi kéziratok (mint pl. cod. Sinaiticus) ezt a szöveget adják: „én néni megyek fel erre az ünnepre". Ez a szöveg a fordításunkban használttal szemben talán még eredetibbnek is látszik, noha az utóbbit a nagytekintélyű kéziratok többsége tanusltja. A szövegprobléma szempontjából a kétféle szöveg közti eltérés jelentéktelen. •116