Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd

48 23 24 25, 26 28, 29 3D 27 31,32 teljesíti, akkor az egész testen elárad a szem világossága. Viszont, ha a szem «gonosz», azaz aljas, nem teljesíti feladatát, akkor az egész testen mintegy szétárad a sötétség. A «gonosz szem» már az Ótestámentombaa a «kapzsiság», «irigység» megjelölésére szolgál, v. ö. V. Móz 15.9; 28,54 kk.; Péld 23,6; 28,22, s hasonlóképen Mát 20, 15. Ha ezt az értelmet vesszük kiindulópontul, akkor Jézus a szívesen adakozó jószívűekről, ill. az irigy, kapzsi emberekről beszélne. Lehet, hogy az evangélista ilyesmire gondolt, amikor Jézus mondását ebbe az összefüggésbe állította. Eredetileg azonban ennek az igének az értelme valószínűleg általánosabb s éppen azt fejezi ki, hogy ahogyan a vak sötétségben jár, tévútakon botorkál, úgy még inkább az a megátalkodott ember, akiben a lelkiismeret lámpása kialudt, «sötétséggé lett»: mily kimondhatatlanul szomorú az ilyen elveszeti ember élete! Jaj annak, akinél az Istentől nyert «belső világosság» sötétség! A két gazdának egyidejű szolgálatáról szóló hasonlat más képpel fejezi ki azt, amit már a 21. vs. is hangsúlyozoll. Isten szolgálata és e világ kineseiihez való ragaszkodás nem férnek meg egymással, mint ahogy a szolga sem állhat egyszerre két úrnak a szolgálatában. Sokszor azt gondoljuk, hogy a «boldogság»-ot, a nyugodt, gondtalan életei a zavartalan jólét, a jómód, az anyagi javak biztosítják. Ezért arra törekszünk, hogy munkánkkal, fáradozásunkkal minél jobban biztosítsuk magunknak a jólét előfeltételét, a vagyont. A vagyon, vagy ahogyan Máté egy arám idegen szóval mondja, a «mammon» szinte személyes hatalommá lesz, amely szolgálatába állít bennünket, munkánknak célt és értelmet ad, úgyhogy Isten és közénk áll, mert feledteti velünk, hogy életünk, jószerencsénk, boldogulásunk egyedül Isten kezében van. Ezért óv Jézus a mammon szolgálatától; attól, hogy az e világi kincsek keresésében, vagyont szerző munkában elmerüljünk. A földi javak keresése nem fér össze Isten szolgálatával. De Jézus nemcsak attól óvja övéit, hogy két úrnak próbáljanak szolgálni, hanem szemük elé állítja a mindennapi élet gondjaiban elmerülő szorgalmatoskodás esztelenségét is. Azzal a szóval, amelyet «szorgalmatoskodás»-nak fordítottunk, Jézus nemcsak azt a testet, lelket felőrlő aggodalmas gondot jelöli meg, mely a nyomorral küzdő ember életharcát megkeseríti és a szívet megkeményíti, hanem gondol mindenek előtt arra az érzületre, amely a biztos megélhetésü emberek számára kínzó gonddá teszi, hogy mit egyenek, mit igyanak és milyen ruhákat öltsenek magukra. Az élet gondjaiban való ilyen elmerülés akadályozza meg, hogy az ember lelkéről és vele igazi életéről gondoskodjék. A lélek élete pedig, amely összehasonlíthatatlanul többel ér, mint az eledel és ruházat, Isten kezében van. Róla Isten gondoskodik atyai kegyelmének a gazdagságával, mint ahogy gondot visel az ég madarairól, jóllehet nem gyűjtenek csűrbe előrelátó gondossággal és mint ahogy öltözteti a mezők vadon termő virágait, jóllehet nem fonnak fáradságos munkával drága ruhák számára alkalmas fonalat. Mégis a pompájáról híres Salamon királynak sem volt olyan ékes öltözéke, mint a legegyszerűbb mezei virágnak, amely ma díszlik s holnap már a Iában szegény Palesztina lakosai számára tüzelőanyagul szolgál. De a megélhetés kicsinyes dolgaiban elmeiülő szorgalmatoskodás oktalanság is, mert nem éri el azt, amire oly odaadó vággyal törekszik. Semmiféle szorgalmatoskodásnak nincs módjában az életkort akár csak egy "arasznyival» is meghosszabbítani: napjaink száma Isten kezében van, ahogyan királyi tetszéséből életre hívott minket, úgy szólít is el bennünket e világból, mikor jónak látja. Csak az Isten atyai jóságát és gondviselését nem ismerő hitetlen pogány adhatja át magát így az élet gondjainak. Jézus tanítványait éppen az különbözteti meg ettől a pogányos gondolkodástól, hogy fölöttük nem lesz úrrá