Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd
32 21 22 23 24 25 26 zeusok a maguk kegyességének a körében tökéielesek, nekik nincs szükségük megtérésre (v. ö. Luk 15,7). De ennek az Istenért hevülő buzgólkodásnak az irtózatos tragédiája, hogy Isten akaratának a teljesítésére törekedve lesz hitetlenné és engedetlenné, mert emberi törvénymagyarázatával akarja megszabni Istennek, hogy kit fogadjon kegyelmébe; közben pedig megveti azt a Krisztust, akit Isten küldött neki azért, hogy a törvény végső értelmét, az Isten kegyelmes megváltását megvalósítsa. A 21—48. vs.-ek hat szakaszban szemléltetik, amil a 17—20. vs.-ek alapelvként állítottak az Ige hallgatói elé. Hogy hogyan tölti be, teszi Jézus teljessé az Istennek az óteslámentomban kinyilatkoztatott akaratát, hogy hogyan valósítja meg az Isten parancsolatával szemben tanúsított engedelmesség a farizeusokénál tökéletesebb igazságot, mindezt az evangélista példákkal mutatja meg. Jézus nem ad új, az ótestámentomi kinyilatkoztatást érvénytelenítő isteni törvényt. Helytelen az a sokszor hallható beállítás is, mintha Mózes törvénye vagy akár a zsidó írástudomány csak a külső cselekedetre helyezte volna a hangsúlyt és nem törődött volna a cselekedet mögött álló érzülettel, míg viszont Jézus számára nem is annyira a cselekedet, mint inkább az érzületnek a tisztasága, a szeplőtelensége lett volna fonlos. A tiszta érzület fontosságának a hangsúlyozása tekintetében nincs lényeges különbség Jézus és az írástudók közt. Jézus igéje azonban mégis más, mint a zsidó írástudomány, de különbözik minden emberi kegyességtől is, mivel benne Isten akarata feltétlenül és hiánytalanul az egész embert, nemcsak bizonyos «jó» cselekedeteit, s ezen túl esetleg indulatait, érzületét követeli magának, hanem igényt támaszt a teljes emberre. Ezzel megszűnik annak a lehetősége, hogy az ember önmagának bármilyen nagy hányadát átadja, átengedi ugyan Istennek és ezzel a részével «kegyes», de akaratának végső erejével még mindig ragaszkodik önmagához., azaz önös, Istentől elfordult lényéhez. Mivel Jézus igéjében Istennek az akarata teljes feltétlenséggel szólal meg, azért Jézus szembe kerül minden írástudománnyal, de még minden prófétai üzenettel is. A következő szakaszokban mindig újra megismétlődik a szembeállítás: «Én pedig azt mondom nektek!» (v. ö. még Mát 17,12; 19,9; 21,43). Ez a szembeállítás Jézus akaratának az Atyáéval való tökéletes egységét tárja fel a hallgató előtt: «Kicsoda nyilatkozott valaha is így a próféták közül? Kicsoda az igazak közül? Kicsoda a patriarchák közül?» — mondja Chrysostomus. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne ölj!" Aki pedig öl, megérdemli az ítéletet. Én pedig azt mondom nektek: mindenki, aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet. Aki pedig azt mondja testvérének „Ráka!" megérdemli a főtörvényszék ítéletét. S aki azt mondja : „Bolond !", megérdemli a gyehenna tűzét. Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárra viszed és ott eszedbe jut, hogy a te testvérednek panasza van ellened, hagyd ott áldozati ajándékodat az oltár előtt, menj el, előbb békélj meg testvéreddel, úgy jöjj vissza és vidd oda áldozati ajándékodat. Tanúsíts idejekorán engedékenységet ellenfeleddel szemben, amíg úton vagy vele. Nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak és tömlöcbe vessenek. Bizony mondom nektek, ki n«m szabadulsz onnét, amíg az utolsó fillért is m«g nem fizetted. 21. vs. v. ö. II. Móz 20, 13; 21, 12.
