Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd

29 ] ; i i i ; i 1 < 13 14 15 16 13 15 14 Róm 5,3; Jak 1,2; I. Pét 1,6; 4,13. Mivel Jézus az üldözötteknek jgéri a menny királyságát, azért mondhatja nekik, hogy gazdag a jutalmuk a mennyben. Az üldöztetés, ill. a benne való hűséges megállás nem érdem, amelyet valaki számító önzéssel vihetne jutalmazás végett Islen elé. Jézus minden ilyen önző, érdemekre számító kegyességei elutasít és összetör. Ez abból is kitűnik, hogy nem azoknak igéri a menny királyságát, akik a törvényt megtartják, jócselekedeteket visznek véghez s így a kegyesség példaképei, hanem a a koldusszegényeknek, az igazság után éhezőknek és szomjúhozóknak. De Jézus mégis beszél jutalomról, mert az az igazság, amely Isten előtt érvényes és amelyért a tanítvány üldöztetést szenved, nem szavakból állj hanem eleven élet, az egész életfolytatást formálja és áthatja. Ennek az igazságnak az érett gyümölcse a «gazdag jutalom^ a menny királysága s ez éppen ügy Isten ajándéka, mint ahogy Isten ajándéka az Istenhez kiáltó tiszta szív és a 'lélek éhsége és szomjúsága. Az, amit Jézus ezen makarizmusokhun mond, szöges ellenlétl>en van nemcsak a szokásos, az «átlagos» gondolkodással, hanem azzal is, amit nemes, emelkedett életfelfogásnak szoktunk mondani, ellenlétben van minden idealizmussal is. Egy ókori görög író szerint «az erőseket és a jókat és a nemeseket és a gazdagokat nem dicsérni, hanein boldognak illik mondani» (Anaximenes rhétor ad Alex. 36). Az erkölcsi idealizmus sem jul lúl azon, hogy az erkölcsi jellemet, a kötelességteljesítés! és az erkölcsi értékekért tanúsított önfeláldozást magasztalja. Jézus minden ilyen gondolkodási leheletlenné lesz, amikor nem erkölcsi értékeket vonultat el a tanítvány szeme előtt, nem az erényt magasztalja, hanem Isten elé állítja az emberi. Isten színe előtt minden magunk alkotta emberi erkölcsi érték összetörik, semmivé lesz, de Jézus Isten királyságának kegyelmét, bűnbocsánatot és életei hoz a lelki szegények»-nek. 5, 13—16: A tanítványok méltósága és hivatása; v. ö. Mk 4,21; 9,50; Luk 8, 16; 11,33; 14,34-35. Ti vagytok a földnek sava. Ha pedig a só izét veszti, mivel sózzák meg ? Semmire sem jó többé, csak arra, hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. Nem maradhat rejtve a hegyen épült város. Mécsest sem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik és világit mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. A fentebbiekben Jézus a tanítványok szenvedéssel és üldöztetéssel telt sorsáról szólt, a következők azt a magas méltóságot mutatják, mely őket megilleti. Ezt a méltóságot nein emberi kitartással és derékséggel, vagy szorgalommal és rátermettséggel érik el a tanítványok, hanem úgy nyerik el Isten ajándékából. Jézus egyúttal rávilágít a tanítvány életfeladatára is. A tanítvány méltóságát kettős kép szemlélteti. A tanítvány a földnek sava. A só egyrészt az ételek konzerválására szolgál, másrészt ízt ad. Itt az utóbbi vonás szolgál a hasonlat alapjául. A só átjárja ízével az egész ételt, amelybe tették, mint ahogy a tartójára helyezett mécses is bevilágítja az egész helyiséget, amelybe került. Jézus arra tanít, hogy az az ajándék, amelyet tanítványai Istentől nyertek, szolgálatot jelent: a sónak a szolgálata, hogy ízt adjon, és ha ízét valami módon elvesztette, értéktelenné és haszontalanná lett, éppen úgy, mint ahogy értelmetlen dolog volna a meggyújtott mécsest véka alá rejteni. A hegyen