Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése

22 Azt, hogy Keresztelő János, valamint hasonlóképen Jézus, mit akart mondani az Isten királysága kifejezéssel, csak úgy érthetjük meg, ha vissza­nyúlunk az Ötestámentomra. Az Ótestámentom ismételten mondja Jahvet «ki­rályinak (pl. II. Móz 15,18; I. Sám 12,12; Zsolt 5,3; 10,16; 29,10 stb.) s ezzel kifejezi Istennek a feltétlen rendelkezési jogát mindazzal, ami mint teremtménye az övé, valamint azt, hogy teremtményei mint alattvalói engedel­mességgel tartoznak vele szemben Viszont Jahve, a király, oltalmazza és védi az övéit. Jahvenak ez a királyi méltósága fölötte áll minden térbeli és idő­beli korlátnak ő kjrájy mindenkor és mindörökké (Zsolt 10,16; 146,10), ki­rálya az egész földnek (Zsolt 47, 3. 7—8). De jóllehet Jahve király minden­kor és így király már a jelenben is, mégis a próféták reménysége a jöven­dőre tekint: «Lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről-esztendőre mind felmennek, hogy hódol­janak a Királynak, a Seregek Urának és megünnepeljék a sátorok ünnepét» (Zak 14, 16; v. ö. Ezs 24,23; 33,22; Soí 3, 15; Abdiás 21) Minél nagyobb a jelen nyomorúsága, annál égőbb vágyódással tekint a próféta a jövendőre: «Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened» (Ezs 52,7). Szinte úgy tetszik, mintha Isten visszavonult volna népétől, a világtól, inelvben bűn és gonoszság hatal­masodott el, de eljön ítéletének napján, kinyilvánítja királyi hatalmát és igaz­ságosan megfizet kinek-kinek. Midőn a késői zsidóságban mindinkább tért .hódít a szinte baltonás ret­tegés Jahve nevének kiejtésétől, ezzel együtt elterjed az a szokás is. hogy «Jahve király» helyett azt mondják «Isten (az t'ir) királysága», vagy még in­kább, hogy Isten nevét is elkerüljék. <a menny királysága» («máikul sámájim»;. éppen úgy, mint ahogy a helyett, hogy . Jahve jelen van», azt mondják «(az Űr jelenléte» («sekhina»). Már ebből is világos, hogy az «Isten, ill. menny király­sága» kifejezés Isten királyi méltóságát és hatalmát jelöli meg. Távol áll azon­ban a kifejezéstől az «ország» képzete, vagyis az a képzet, mintha ez a királyság alattvalók szerves egésze volna. Csak amennyiben egy királyság szükség­képen «birodalomban» valósul meg, kapcsolódik, de egészen másodrangú mó­don az a képzet, hogy Isten királysága ott van, ahol Isten uralkodik, ahol akarata megvalósul, ahol népe kizárólag neki engedelmeskedik és teljesen neki szolgál. A zsidó írástudomány ;i kifejezést ritkán ugyan, de az eddig elmondot­takkal összhangban használja. Kialakul az a szólásforma: «felvenni a menny királyságának az igáját» s ez azt jelenti, hogy valaki «elfogadja Istent urául és királyául», mint ahogy egykor Ábrahám elfogadta Jahvet urául és királyául, hozzá az egy Istenhez ragaszkodott, midőn megtagadott minden bálványt. Ily értelemben a kegyes izraelita minden nap többszörösen is «felveszi a menny királyságának igáját», amikor elmondja az V. Móz 6,4—9; 11,13—21 és IV. Móz 15,37—41 szakaszaiból összeállítod hitvallást, az ú. n. «Semá»-t (V. Móz 6,4: «Halljad Izráel: az Űr, a mi Istenünk egy Or»). Isten királyi igénye tehát döntés elé állítja az embert, 'azaz az ő népének tagját, hogy elfogadja-e vagy sem. S mivel így Isten királyi hatalma csak ezen döntés által lesz lát­hatóvá, de teljessége szerint rejtve van, mivel itt e világban bűn, halál és a Sátán uralkodik, azért irányul a választott népnek teljes izzó vágyódása arra a napra, amidőn Isten kilép rejtekéből és felhozza az ő királyságának napját. Készítse meg (Isten az ő királyságát és virágoztassa fel megváltását és hozza el az ö Messiását» — könyörög a kegyes a Kaddis-imádságban. A menny ki­rályságának megvalósulására irányuló reménység tehát teljesen eszchatolo­gikus jellegű.

Next

/
Thumbnails
Contents