Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése
16 13 14 15 16 17 13 14 15 16, 17 3, 13—17: Jézus megkereszteltetése; v. ö. Mk 1,9—11; Luk 3,21-22; Jánl,31—34. Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelje fit. Ez pedig elhárította őt mondván: „Nékem van szükségem arra, ;hogy megkeresztelj engemet és mégis te jössz hozzám?" De Jézus e szóval felelt neki: „Engedj most; mert így illik nekünk teljesíteni minden igazságot". Akkor engedett neki. Jézus pedig a keresztség után azonnal kijött a vízből. És íme megnyíltak az egek és látta Isten lelkét alászállani mint galambot és reáereszkedni. És íme, hang szólott a mennyből: „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm". 17. vs. v. ö. Zsolt 2,7; Ezs 42,1; I. Móz 22,2. A keresztelés története nyitja meg a három első evangéliumban a Jézus nyilvános működéséről szóló elbeszélések sorát. A keresztelés története rávilágít Isten választására, mellyel Jézust Krisztussá tette, és megmutatja, hogy Isten őt messiási művének elvégzésére a Lélekkel ruházta fel. Az a hagyomány, amely szerint Jézus felkereste Jánost, hogy felvegye tőle a keresztséget, már korán nehézséget okozott a keresztyén gondolkodásnak. Hiszen a János által kiszolgáltatott keresztség a bűnösöket hívta megtérésre. Mit keresett Jézus a bűnösök sorában, holott az egész keresztyénség bűntelennek tudta őt (v. ö. II. Kor 5,21; Ján 8,46)? Már az apokrif «Héberek evangéliuma», amelyből csak töredékek maradtak ránk, kifejezést ad ennek a nehézségnek. Ezen evangélium szerint t. i. Jézust testvérei szólítják fel arra, hogy menjen el Jánoshoz és kereszteltesse meg magát. Erre a felszólításra Jézus így felel: «Mit vétettem, hogy elmenjek és megkereszteltessem magamat vele, hacsak nem tudatlanság az, amit mondottam». Talán már Málé is érezte ezt a nehézséget és azért közölte azt a beszélgetést, amely Jézus és János közt a keresztelés előtt lefolyt. János és azok közt, akik a keresztelést elfogadták, a keresztelést megelőzőleg természetszerűleg beszélgetés fejlődött ki: megváltották bűneiket (v. ő. 6. vs.). Ennél a beszélgetésnél lesz Máté szerint nyilvánvalóvá, hogy Jézus nem áll azoknak a sorában, akik bűneikkel megterhelve mentek ki a pusztába, hanem, hogy ő az, akire János is vár. Ennek a helyzetnek ad kifejezést János szava, hogy neki kellene Jézus által megkereszteltetni és így befogadtatni a messiási üdvkor népének a seregébe. Ezzel a szóval a Keresztelő maga is meghajolt az Istennek megtérésre hívó szava előtt. De Jézus ragaszkodik szándékához. így illik Jánosnak és neki is betölteni, engedelmesen elfogadni minden «igazság»-ot, vagy pontosabban: isteni jogrendet. János igéje éppen úgy, mint a keresztség, nem a Keresztelő önkényes felhívása, hanem Isten akaratának a kinyilatkoztatása, isteni jogrend. Ezért a Krisztus sem kezdheti meg másként az embervilág körében művét, mint, hogy meghajol Isten akarata előtt, betölti azt és éppen ezzel egyúttal újra tanúsítja és igazolja a Keresztelő prófétai küldetését. Amikor Jézus így meghajol az egész népet hívó prófétai ige előtt és magára veszi a bűnösök keresztségét, ezzel,máris Jahvenak az a szolgája, akiről Ezs 53 szól: «sokak bűnét hordozá». Ezt tanúsítja a keresztelés alkalmával nyert kinyilatkoztatás is. Az, akiben Isten «gyönyörködik», Ezs 42,1 szerint Jahvenak az a szolgája, aki a nép bűnének terhét hordozza. Ez az ige a kereszteléstől fogva kijelöli Jézus útját mindaddig, amíg a kereszten gonosztevők
