Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Függelék - V. Jézus, az Ember Fia

210 A másik gondolatkörbe azok az igék tartoznak, amelyekben Jézus az Emberfia alacsonyságáról, szenvedéséről és haláláról beszél. Az Emberfiának nincs hova lehajtania fejét (Mát 8,20; Luk 9,58), isteni rendelésből, az ótestámentomi prófécia beteljesedéseképen szenvednie skell» és meghalnia Jeruzsálemben (Márk 8,31; Mát 17,12; 17,22; 20,18 stb). Az Emberfia szenvedése és halála «szolgálat», melyben életét «váltságul adja sokakért» (Mát 20,28; Márk 10, 45). János evangéliumában az Emberfiáról szóló mondásoknál ez a kettős gondolatkör ugyancsak megállapítható. Az Emberfia egyfelől a mennyből alászállt Megváltó (3,13; 16,28), akit Isten megdicsőít (12.23), másfelől pedig a szenvedés útját járó Krisztus, akinek fel kell emeltetnie a keresztre, mint ahogy Mózes felemelte a pusztában a kígyót (3,14). Ha az elmondottakat áttekintjük, mindenek előtt meg kell állapítanunk, hogy az evangéliumokban az Emberfia név mindig csak Jézus ajkán fordul elő. Sohasem beszél róla az evangélista úgy mint az Emberfiáról, sohasem szólítják meg mások Jézust ezen a néven. Összefügg evvel az a másik megfigveílés, hogy az Üjtestámentom egyéb iratai sem beszélnek Jézusról úgv, mint az Emberfiáról. Csel 7,56 kivételes eset és külön elbírálás alá tartozik. Pedig legalább is nagyfokú valószínűséggel megállapítható, hogy pl. Pál apostol ismerte Jézusnak ezt a nevét. Hogy az Emberfia név az evangéliumokon túl az Üjtestámentomban olyan feltűnően háttérbe szorul, majdnem hogy teljesen eltűnik, annak az oka valószínűleg abban van, hogy azt igen erősen félreérthetőnek tekintették és alkalmatlannak találták Jézus méltóságának a megjelölésére. Ez már átvezet arra a kérdésre, hogy mit is jelent az Emberfia név. Már egy mátsodik századbeli keresztyén író megállapítja, hogy «Jézus nem emberfia, hanem Isten fia» (Barnabas 12. 10;. Ez a szembeállítás mutatja, hogy az Emberfia név a szerzőnek csak annyil mond, hogy Jézus «ember az emberek közül». Ettől fogva egyházi atyák és teológusok általában véve Jézus igaz embervoltának a kifejezését keresték és találták meg benne. Herder és Schleiermacher óta terjedt el az a vélemény, hogy Jézust ez a név az «eszményi emberinek mondja. Erre emlékeztet Hamar István meghatározása is, mely szerint Jézusban, «mint az utolsó Ádámban, testet öltött az embernek az isteni teremtő gondolatban élt fogalma, aminek folytán a Jézus Krisztus, bár halandó embert alakban jelent meg, de hordozta az igazi, az Isten szerint való ember méltóságát» (Czeglédy: Bibliai Lexikon, 287. lap). Amit ez és az összes hasonló meghatározások Jézusról mondanak, az magában véve helyes ugyan, de teljesen elhibázott, mint az új testámen tomi -'Emberfia> név értelmezése. Közelebb jutottak a név értelméhez azok a magyarázók, akik benne Jézus messiási méltóságának a kifejezéséi látták, de kielégítőnek ezt az értelmezést sem lehet mondani. Az utolsó évtizedekben az Emberfia név sok és nehéz vita tárgyává lett. A vita abból az egyszerre több irányból is elhangzott és többféle formában kockáztatott állításból indult ki, hogy Jézus maga ezt a nevet egyáltalán nem használhatta, hanem azt csak az első görögül beszélő keresztyének gyülekezete tulajdonította volna neki. Ez az állítás azon a nyelvi megfigyelésen alapszik, hogy a megfelelő arám szó, amelyei a mi «emberfia» fordításunk eredetijeként Jézus használt, — «bar nas», í 11. bar násá>, — tulajdonképen annyit jelent, mint «ember» és pontosabban az emberi nemnek valamely egyedét jelöli meg. Ebből a megfigyelésből joggal véltek következtethetni arra, hogy csak Jézus mondásainak görög fordítói keltették ügyetlen és hibás fordítással azt a hamis látszatot, mintha egy sajátságos névvel volna dolgunk, holott Jézus egyszerűen «az ember»-ről beszélt, mint ahogyan mi is beszélünk «az ember-ről